Kenőpénz elfogadásával vádolják a brazil elnököt

Brazíliaváros |

<p>A brazil legfelsőbb bíróság által pénteken nyilvánosságra hozott vádalku keretében tett tanúvallomás szerint Michel Temer elnök és két hivatali elődje több millió dollár értékben jutott kenőpénzekhez, ami eddig talán a legsúlyosabb fejlemény a nagy horderejű brazil politikai korrupciós botrányban.</p>

A pénteken közzétett tanúvallomás a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégei között számon tartott JBS SA vállalat egyik vezető tisztségviselőjétől származik. A dokumentum szerint a JBS mintegy 500 millió real összegben fizetett kenőpénzt politikusoknak és tisztségviselőknek az elmúlt években, hogy a vállalat egyszerűbben juthasson hitelhez állami bankoktól, megnyerhessen pályázati kiírásokat, emellett rendezhesse adófizetési és egyéb vitás ügyeit a kormányzattal.

Temer hivatala közleményében tagadta a vádakat, hogy az igazságszolgáltatás akadályozása útján próbálta befolyásolni a vizsgálatot, illetve elutasította a feltételezéseket, hogy kenőpénzt fogadott el. 

Luiz Inácio Lula da Silva volt baloldali brazil államfő ügyvédei azt állították, hogy védencük ártatlan. Dilma Rousseff, akit alkotmányos vádeljárás keretében fosztottak meg hivatalától, szintén azt hangoztatta, hogy nem követett el jogsértést.

Ugyanakkor a három államfő mellett brazil törvényhozási képviselők, miniszterek, tartományi kormányzók és nagyvárosok polgármestereinek neve is elhangzott a tanúvallomásban, amely egyaránt gyanúba kever ellenzéki és kormánypártokat is.

A tanúvallomás szerint a JBS 15 millió realt, vagyis 1,3 milliárd forint vesztegetési összeget fizetett Temernek. Lulának pedig, aki ellen öt eljárás is folyik korrupciós vádak miatt, 50 millió dollárt utaltak át offshore számlákra. Rousseff szintén offshore számlákra 30 millió dollárt kapott a JBS-től - olvasható a dokumentumban.

Mindez komoly kétségeket támaszt afelől, hogy képes lesz-e továbbra is megtartani elnökségét Temer, aki ellen az igazságszolgáltatás akadályozása miatt emelt vádat a főügyész pénteken, amiért megpróbálta megakadályozni a Petrobras olajipari óriáscég korrupciós botránya ügyében indított, Autómosó nevű vizsgálatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?