KDNP: Gyurcsány ellenségnek tartja az egyházakat

Budapest |

<p>A KDNP szerint Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök ellenségnek tekinti az egyházakat - közölte Halász Zsuzsa, a párt szóvivője szombaton az MTI-vel, a kormányfő Népszabadságnak adott nyilatkozatára reagálva.  </p>


Gyurcsány Ferenc a szombati Népszabadságnak egyebek között azt mondta, hogy "meg kell nyomni a vészcsengőt", mert ha így megy tovább, a házasság anyakönyvezése előbb-utóbb visszakerül az egyházakhoz, kötelező lesz a hitoktatás, míg végül "a legfőbb hatalom" megmondja, miként kell élni és értéket választani.   

A kormányfő a napilapban szólt arról is, "megriasztja" őt, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) úgy gondolja, korlátoznia kell két embernek azt a jogát, hogy házasságon kívül kössék össze az életüket. Mint mondta, nincs kétsége afelől, hogy nem a "közvetlen jog birodalma" határozta meg a döntést, hanem "a jognak valami többszörös áttétellel való magyarázata, amelynek a legmélyén az alkotmánybírák egyéni, konzervatív értékválasztása áll".   

Halász Zsuzsa minderre a közleményben úgy reagált: pártja felhívja Gyurcsány Ferenc figyelmét arra, hogy az Alkotmánybíróság a rendszerváltozás hajnalán azért jött létre, hogy "még magát Gyurcsány Ferencet is megakadályozza az alkotmányos útról való letérésben".   

A kereszténydemokraták szerint a kormányfőnek az Ab tagjairól szóló mondatai súrolják a "véleményszabadság körét megvonó határokat". Mint írták, valóban meg kell nyomni a vészcsengőt, de ezt Gyurcsány Ferenc miatt kell megtenni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?