Károly herceg az erdélyi autópálya ellen

London. Nagy harcra készül a román kormánnyal a brit trónörökös. Károly szerint az erdélyi szász falvak létét veszélyeztetné a Bukarestet Magyarországgal összekötő erdélyi autópálya megépítése.

London. Nagy harcra készül a román kormánnyal a brit trónörökös. Károly szerint az erdélyi szász falvak létét veszélyeztetné a Bukarestet Magyarországgal összekötő erdélyi autópálya megépítése. A The Daily Telegraph, a legnagyobb konzervatív brit napilap tegnap felidézte, hogy Károly herceg a hónap közepén Bukarestben személyesen fejezte ki aggályait Ion Iliescu román elnöknek a Bechtel amerikai cég által építendő autópálya nyomvonala miatt. Károly fejlesztési alapítványa, a Prince’s Trust a fő támogatója egy külön jótékonysági szervezetnek, amely az erdélyi szász falvak rendbehozatalát finanszírozza. William Blacker, a szászföldi településeket támogató szervezet vezetője a lapnak azt mondta: meggyőződése, hogy a hercegnek az autópálya-építés leállításáért indított kezdeményezéssel nem lesz olyan könnyű dolga, mint a Drakula-parkkal volt. Blacker arra utalt, hogy a Romániában gyakran vendégeskedő, a hagyományos erdélyi építészetet közelről tanulmányozó Károly 2002-ben, környezetvédelmi érveket hangoztatva, sikerrel járt közben Iliescunál a Drakula kétes hírnevének idegenforgalmi kiaknázására Segesvár közelébe tervezett szórakoztató létesítmény felépítése ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?