Kanada nem vesz olajat Oroszországtól, fegyvert szállít Ukrajnának

Justin Trudeau

Kanada egyelőre nem vesz több kőolajat Oroszországtól az Ukrajna elleni háborúja miatt, viszont harckocsi-elhárító fegyverrendszereket és ezekhez modern lőszereket szállít Ukrajnának – jelentette be hétfőn Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

Trudeau indoklása szerint azért az olajimport leállítását választotta a kormány, mert ebből van az egyik legjelentősebb bevétele Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és oligarcháinak. Az orosz szövetségi bevételek több mint egyharmada a kőolajexportból származik, és bár Kanada az utóbbi években már nagyon kevés orosz olajat vásárolt, ez az intézkedés szerinte hatásos lesz.

Viszont az észak-amerikai ország további fegyvereket fog szállítani Ukrajnának „az orosz hadsereggel szembeni hősies küzdelméhez” – mondta újságírók előtt Ottawában. A kanadai médiahatóságnak pedig meg kellene fontolnia, hogy az RT orosz állami tévét kivegyék a médiakínálatból az országban – tette hozzá a kormányfő.

Anita Anand kanadai védelmi miniszter utána elmondta, hogy száz Carl Gustaf márkájú harckocsi-elhárító fegyverről és kétezer hozzávaló rakétáról van szó, amelyeket a lehető leggyorsabban leszállítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?