Kanada befogadja az USA-ból kitiltott menekülteket

Ottawa |

<p>Kanada szívesen látja a háború és az üldöztetés elől menekülőket, függetlenül vallási hovatartozásuktól - jelentette ki szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azzal összefüggésben, hogy Donald Trump amerikai elnök rendeletben megtiltotta több muzulmán ország állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba.</p>

"Azoknak, akik az üldöztetés, a terror és a háború elől menekülnek. Kanada üdvözöl titeket, függetlenül a vallásotoktól. A sokféleség a mi erőnk. Üdvözlünk Kanadában" - írta Justin Trudeau a Twitteren megjelent bejegyzésében, amelyet egyes amerikai sajtóorgánumok Trump rendeletére adott válasznak könyveltek el.

Egy másik Twitter-bejegyzésében egy tavalyelőtt készült felvétel látható, amelyen Trudeau szíriai menekülteket fogad egy kanadai repülőtéren.

A kanadai külügyminisztérium tavaly decemberben közölte, hogy 2015 év vége óta az ország több mint 35 ezer szíriai menekültet fogadott be.

Donald Trump pénteken elnöki rendelettel azonnali hatállyal és határozatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba. Az ideiglenes beutazási tilalom Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre vonatkozik. A 120 nap letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump korábban közölte, hogy a Közel-Keletről menekülő keresztények élveznek majd előnyt.

Helyszíni hírügynökségi jelentések szerint az elnöki rendelet miatt több külföldi repülőtéren az említett országokból való utasok nem tudtak felszállni az Egyesült Államokba tartó járatokra, néhol káosz alakult ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?