Kalóztámadás egy olasz hajó ellen

Róma |

<p>Szomáliai kalózok csütörtökön kétszer is megtámadtak egy olasz teherhajót, miután a vízi jármű előző nap már átesett egy rajtaütésen, de akkor sikeres manőverezéssel lehagyta a kalózokat.</p>

Ezt az olasz parti őrség római főhadiszállása közölte.    

A beszámoló szerint csütörtökön először közép-európai idő szerint reggel hat óra tájban próbálkoztak a kalózok, majd mintegy két óra elteltével ismét megpróbálták hatalmukba keríteni a Jolly Smeraldo nevű hajót. Lövéseket adtak le a hajóra, de kárt nem okoztak a vízi járműben. A támadások kivédését a szakemberek a legénység szakértelmének tulajdonítják.

A csütörtöki első támadás idején a Jolly Smeraldo 270 tengeri mérföldre (500 kilométerre) volt a szomáliai partoktól, miközben úti célja, Szaúd-Arábia felé haladt.

A hét végén szomáliai kalózok megtámadtak egy olasz luxushajót is, de a Melody biztonsági személyzete viszonozta a tüzet, ami arra kényszerítette a tengeri rablókat, hogy felhagyjanak akciójukkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?