Kadirov ünnepelt, a csecsenek szkeptikusak

Groznij. Magabiztosan vezetett tegnap délután a csecsenföldi elnökválasztáson Ahmad Kadirov, a Kreml támogatta adminisztráció vezetője, olyannyira, hogy a győzelmet már nem lehetett tőle elvenni. Ő maga már vasárnap éjszaka bejelentette győzelmét.

Groznij. Magabiztosan vezetett tegnap délután a csecsenföldi elnökválasztáson Ahmad Kadirov, a Kreml támogatta adminisztráció vezetője, olyannyira, hogy a győzelmet már nem lehetett tőle elvenni. Ő maga már vasárnap éjszaka bejelentette győzelmét. A választási bizottság közleménye szerint a részvételi arány a várakozásoknak megfelelően magas volt: az 560 ezer választópolgár 85-87 százaléka voksolt vasárnap. Tegnap 13 óráig az összes szavazat 77 százalékát dolgozták fel. Az előzetes eredmény szerint Kadirov szerezte meg a leadott szavazatok 81,1 százalékát. A többi hat jelölt egyike sem érte el a tíz százalékot. A második legtöbb szavazatot Abdullah Bogajev, a déli szövetségi régió korábbi főfelügyelője kapta, az ő eredménye 6,2 százalék. A teljes végeredményt ma reggelre ígérték.

Moszkva szerint a magas részvételi arány a lakosság politikai érettségéről tanúskodik, arról, hogy a csecsen nép át akar térni a civilizált fejlődés útjára. Ez az örömhangulat nem tükröződött Groznijban, a választási bizottság székhelye körül gyülekező csecseneken. Az egyik férfi az MTI-nek azt mondta: szinte biztos, hogy ilyen sokan nem mentek el szavazni, a magas részvételi arányról szóló közlés politikai trükk, akárcsak Kadirov győzelme.

Kadirov 1951-ben a kazahsztáni Karagandában született (a csecsenek csak az 1957-es amnesztia után térhettek vissza hazájukba, ahonnan Sztálin 1944-ben az ingusokkal együtt száműzte őket). A csecsenföldi iszlám egyetem rektora volt, majd 1994-ben az oroszellenes felkeléshez csatlakozott; muftiként, a legfőbb vallási vezetőként szent háborút hirdetett Oroszország ellen. Később azonban a radikális vahhábita mozgalom térnyerése miatt elhatárolta magát Aszlan Maszhadov szeparatista vezetőtől. 1999-ben, a dagesztáni csecsen invázió után nyíltan szakított Maszhadov elnökkel, a második csecsen háborúban már nem vett részt. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2000. júliusában nevezte ki a Moszkva-barát csecsenföldi adminisztráció élére. Kadirov épségére testőrségnek nevezett magánhadsereg vigyáz az egyik Kadirov-fiú parancsnoksága alatt, s e martalócok kegyetlenkedéseiről legendákat mesélnek. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?