Kabulban rakéták csapódtak be az elnöki palota közelében

Asraf Gáni

Rakéták csapódtak be Kabulban kedden az elnöki palota közelében az íd al-adha iszlám ünnep alkalmából tartott ima idején – közölte a Tolonews afgán hírtelevízió.

A televíziós képsorok tanúsága szerint Asraf Gáni elnök és társai folytatták az imát.

Mirvaisz Sztanikzai belügyi szóvivő azt mondta, a rakéták az elnöki palotán kívül csapódtak be, s a támadásnak nem voltak áldozatai.

Hírügynökségek szerint a környéken több hangos robbanást hallottak.

Az elnöki palota az úgynevezett „zöld negyedben” található, amely egyebek közt több nagykövetségnek is otthont ad.

A támadás elkövetéséért mostanáig egyetlen csoport sem jelentkezett, elemzők mindazonáltal hétfőn rámutattak arra, hogy a kormányellenes tálibok idén – a szokásostól eltérően – nem hirdettek tűzszünetet a mekkai zarándoklatot lezáró, három napig tartó ünnep idejére.

Ünnepi beszédében Asraf Gáni kiemelte, hogy az idei íd al-adhán elsősorban az afgán biztonsági erőknek adóznak tisztelettel, akik nagy bátorságról és önfeláldozásról tettek tanúságot az elmúlt három hónapban.

Leszögezte továbbá, hogy míg Kabul bebizonyította, hogy az Afganisztánban dúló konfliktus lezárását kívánja, a tálibok nem adták jelét a béke iránti vágyuknak.

Éppen ezért Gáni „súlyos hibának” nevezte az afgán kormány tavaly szeptemberi lépést, amikor elengedett ötezer tálib foglyot. Jóllehet a foglyok szabadon bocsátása az afgánközi egyeztetések egyik feltétele volt, az elnök kedden azt hangoztatta, hogy a radikálisok a mai napig sem kötelezték el magukat ezen tárgyalások mellett.

Gáni bírálta Pakisztánt is, amely szerinte még mindig tálib vezetőket rejteget a területén, hozzátéve, hogy a nemrég az afganisztáni-pakisztáni határon lezajlott harcokban – amelyek során a tálibok elfoglalták Szpin Boldak határvárost – megsebesült szélsőségeseket pakisztáni kórházakba szállították.

„A saját területén Pakisztán nem akar tálib uralmat, de a pakisztáni sajtó aktívan népszerűsíti a tálibok irányította Afganisztánt célzó tervet” – jelentette ki az elnök.

Afganisztánban drámai mértékben romlott a biztonsági helyzet azóta, hogy májusban megkezdődött a külföldi haderő kivonása. A szélsőséges tálibok azóta óriási területeket vontak az ellenőrzésük alá, és már a fővárost, Kabult fenyegetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?