Jutalmat ígértek a közel-keleti feleknek

<p>München. John Kerry a müncheni nemzetbiztonsági konferencián nyugtatta a kormánytól tartó ukrán képviselőket. Izraelt jutalmaznák, Iránt fegyelmeznék. Közben Szaúd-Arábia népirtással vádolja a szíriai kormányt, Szerbia és Koszovó pedig folytatja a közeledést.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A hétvégi 50. müncheni biztonságpolitikai konferenciára a nyugati vezetők mellett (20 állam- és kormányfő, 50 védelmi miniszter és külügyminiszter) az ukrán ellenzék több képviselője, például Vitalij Klicsko, a megmozdulások ellenzéki vezéralakja is ellátogatott. John Kerry amerikai külügyminiszter elmondta, az USA támogatja az ország demokráciáért vívott harcát. „Az ukránok többsége szabad, virágzó országban akar élni, és olyanokkal akar szövetségre lépni, akik ezt a szándékot valóra váltják. Washington és az Európai Unió mellettük áll ebben a harcban” – nyilatkozta a diplomata. Klicsko szerint az ukrán lakosság többsége „európai, stabil, modern államot akar”, a kormányzattól viszont csak kudarcos reformokat és „bűnözéssel, vérontással szerzett pénzen” gazdagodó oligarchákat kapott.

Szokatlan módon jutalmazni kívánja a nemzetközi közösség, főleg az Európai Unió a közel-keleti tárgyalókat, Izraelt és a palesztinokat, ha előrehaladást érnek el a békemegállapodás megkötése felé vezető úton. A jutalmazásról Catherine Ashton, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője beszélt Münchenben, ahol a biztonságpolitikai konferencia keretében találkozót tartott az ENSZ, az Egyesült Államok, Oroszország és az EU küldötteiből álló úgynevezett közel-keleti kvartett. Ashton szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy a tárgyaló feleknek támogatásban kell részesülniük, ha megállapodásra jutnak. A főképviselő ennek kapcsán „példátlan támogatásról” beszélt. Utalt arra, hogy gazdasági, illetve politikai segítségről lehet szó, mert „elismerjük, hogy egy esetleges megállapodás bátorságot és előreláthatóan kompromiszszumkészséget követel.”

Népirtással vádolta meg a szíriai kormányt a szaúd-arábiai uralkodócsalád egyik legtekintélyesebb tagja a konferencia egyik panelbeszélgetésén. Turki el-Fejszál herceg, a szaúdi hírszerzés korábbi vezetője a közel-keleti helyzetről rendezett panelbeszélgetésen azt mondta: a damaszkuszi rezsim emberiség elleni bűncselekményeket és népirtást követ el, Oroszország továbbra is fegyvereket szállít Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének, a nemzetközi közösség pedig tétlenül nézi a vérontást.

Ivica Dacic szerb miniszterelnök a szerb–koszovói viszony alakulásáról rendezett panelbeszélgetésen leszögezte, hogy Szerbia továbbra is elzárkózik Koszovó államiságának elismerésétől, de a kapcsolatok normalizálására és mindkét félnek megfelelő megoldásokra törekszik. Hashim Thaci koszovói kormányfő azt emelte ki, hogy a koszovóiakat még mindig „mély árok” választja el a szerbektől, de „a béke lehetséges, ha az európai elvek és értékek vezérelik a közös munkát”. Szerbia és az országból 2008-ban kiszakadt Koszovó viszonyának rendezése az európai uniós integráció folytatásának feltétele mindkét állam számára. (atv.hu, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?