Juscsenko történelmi győzelemre készül

Kijev. A kijevi parlament képviselői tegnap megállapodásra jutottak, és elfogadták a politikai válság feloldását célzó törvénycsomagot.

A rendkívüli ülésen a honatyák egyaránt jóváhagyták az államfői jogköröket szűkítő alkotmányreformot, a helyi önkormányzati szervek szerepét megerősítő törvényt, illetve a választási törvény módosítását, amely a lehető legkisebbre csökkenti a csalás lehetőségét az elnökválasztás második fordulójának december 26-án esedékes megismétlésekor. A 450 tagú parlamentben 402 képviselő szavazta meg az előterjesztett törvénycsomagot, 21 képviselő voksolt nemmel és 19-en tartózkodtak.

Az elnöki jogkörök szűkítése jegyében ezentúl nem az államfő jelöli a kormányt, de vétójoga lesz három – a kormányfői, a külügyminiszteri és a védelmi miniszteri tisztségre jelölt – személy kérdésében. A parlamentnek joga továbbá a kormányba jelölni az előbbi tisztségeken túl úgy személyeket, hogy ahhoz nem szükséges az elnöki jóváhagyás. Az alkotmánymódosítás 2006-ban lép érvénybe, amikor a jelenlegi törvényhozásnak lejár a mandátuma. A honatyák továbbá döntöttek a központi választási bizottság feloszlatásáról – ami az ellenzék egyik fő követelése volt –, s azonnal szavaztak az új összetételű bizottságról. A 15 fős bizottság tagjaira vonatkozólag Leonyid Kucsma elnök 19 nevet tartalmazó listát terjesztett elő, akik közül 14-en a feloszlatott bizottság tagjai voltak. Viktor Juscsenko hívei a teremben kiabálva minősítették szégyenletesnek Kivalov jelölését. Az új választási bizottságban végül megmaradt az előző testület 11 tagja, csak 4 új tagot választottak.

Bohdan Gubszki, Juscsenko támogatója kijelentette, hogy történelmi döntés született, amivel véget lehet vetni az országban kialakult válságnak. Mikola Tomenko képviselő, ugyancsak Juscsenko híve, azt fejtegette, hogy egyedi és megfelelő döntés született. „Míg Leonyid Kucsma leköszönő államfő azzal kezdte pályafutását, hogy növelte az elnöki jogköröket, addig Juscsenko azzal kezdi majd, hogy csökkenti azokat.” Egyes megfigyelők a tegnap történteket úgy értékelték, a parlament és különösen az ellenzék meghátrált Kucsma előtt. Mások szerint csak nem akarták tovább húzni a válságot. Julija Timosenko, az ellenzék másik vezéralakja is azt mondta: nem érti Juscsenkót, aki „a győzelem után kompromisszumra törekszik a hatalommal”. A politikus asszony ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is Juscsenko oldalán áll, és biztos a győzelmében a december 26-i választási fordulóban. Maga Juscsenko kijelentette: a parlamenti szavazás „megnyitotta az utat a győzelme felé 18-20 régióban. A legfontosabb ma az, hogy elértük, amit reméltünk. Ez a történelmi megegyezés napja.” Viktor Janukovics, a másik elnökjelölt folyamatban lévő államcsínyről beszélt bányászok előtt a Donyecki-medencében kampányolva.

Az ukrán ellenzék tegnap este befejezte az államigazgatás blokádját. (MTI, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?