Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a Nagy-Britanniába érkezőknek

koronavírus Nagy-Britannia

Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek – jelentette be pénteken a brit belügyminiszter.

Priti Patel, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a rendelkezés megsértőinek ezer font pénzbírságot kell fizetniük, sőt büntetőeljárás is indulhat ellenük, és a szabálysértésen ért külföldieket végső esetben kitoloncolhatják az országból.

A rendelkezés nem vonatkozik az Írországból Nagy-Britanniába utazókra.

A karanténszabály pénteken ismertté vált szövegében ugyanakkor nincs utalás arra, hogy a Franciaországból érkezők is mentességet kapnának.

A londoni miniszterelnöki hivatal május eleji közlése szerint Boris Johnson brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök telefonon megállapodott arról, hogy a Franciaországból Nagy-Britanniába érkezőkre nem vonatkoznak karanténintézkedések.

Brit kormányforrások azonban nem sokkal később már azt közölték, hogy a szabályozás a Franciaországból érkezőkre is vonatkozik, és a pénteken ismertetett részletek ezt támasztják alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?