Juncker kész kompromisszumokat kötni

Brüsszel |

<p>Az Európai Néppárt a jelek szerint megnyerte az európai parlamenti (EP-) választást, és így jogos az az igénye, hogy elnököt állítson az Európai Bizottság élére - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppártiak listavezetője hétfőn kora hajnalban Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján, az előzetes választási eredmények ismeretében.</p>

A volt luxemburgi kormányfő kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a lehető legszélesebb támogatást igyekszik szerezni az EP-ben, amelynek szavaznia kell majd az uniós országok állam-, illetve kormányfői által az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölt személyről.    Jean-Claude Juncker megfogalmazása szerint a nyertes párt vezetője "nem fog térdre borulni mások támogatásáért", ami azonban nem jelenti azt, hogy nem áll készen kompromisszumok megkötésére az Európa-párti erőkkel.   A néppárti listavezető külön említette a zöldeket, mint akiknek a támogatását szándékában áll elnyerni.    Juncker emlékeztetett arra, hogy amikor az európai bizottsági elnök személyére jelöltet állítanak, figyelembe kell venni az EP-választások eredményét. A néppárti politikus elvetette annak a gondolatát, hogy háttéralkuk nyomán mást emeljenek ebbe a tisztségbe, mint aki a pártcsalád támogatását korábban megszerezte. Tömören nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, amely - utalva arra, hogy a magyar kormányfő elzárkózott Juncker európai bizottsági elnöki ambícióinak támogatásától - azt firtatta, elképzelhetőnek tart-e más néppárti jelöltet a tisztségre.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?