Juncker: Göncz Árpád igazi európai volt

Brüsszel/Budapest |

<p>Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke részvétnyilvánító üzenetben emlékezett meg a kedden elhunyt Göncz Árpádról, amelyben barátjának és igazi európainak nevezte a volt köztársasági elnököt.</p>

Göncz Árpád "egy demokrata volt, aki segített Magyarországot kivezetni a diktatúrából. Az Árpádhoz hasonló emberek ritkák egy ország, sőt akár egy kontinens történelmében is. Olyan ember volt, aki erkölcsi meggyőződése erősségéből élt, és a mai napig inspiráció forrása" - írta Juncker közleményében. Az Európai Bizottság elnöke megjegyezte, hogy "számos alkalommal volt szerencséje találkozni" Göncz Árpáddal és barátjának nevezhette a volt magyar államfőt, aki "nemcsak Magyarországon, hanem Európában is a politikai térkép szilárd és tiszteletet érdemlő szereplője volt". Göncz Árpád "igazi európai volt, aki tudta, hogy országa helye Európában, a demokrácia tiszteletében és a jogállamiságban van" - fogalmazott Jean-Claude Juncker.  Göncz Árpád író, műfordító, politikus, a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke - aki tíz éven át, 2000-ig töltötte be az államfői posztot - életének 94. évében, kedden, családja körében hunyt el.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?