Juncker: bár változtattunk volna a szabályokon

Brüsszel |

<p>Sajnálatát fejezte ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtó célkeresztjébe került adómegállapodások miatt a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának pénteki számában megjelent interjúban.</p>

Juncker közölte: nem az volt a céljuk, hogy más országok elől elszívják az adóbevételeket, nem is lobbiztak ezért soha. A luxemburgi adópolitika célja szerinte az volt, hogy jövő orientált külföldi cégeket csábítsanak az országba, mert a gazdaság túlontúl függővé vált a monolit bankrendszertől.    Juncker utólag most már úgy látja, kormányának szigorúbban kellett volna ellenőriznie a nagyvállalatokkal kötött megállapodásokat.    "Mindenki tudta, hogy Luxemburgban léteznek ilyen adómegállapodások, ahogyan más országokban is. Meg kellett volna változtatnunk a törvényt, hogy a pénzügyminiszter is beleszólhasson ezekbe a döntésekbe, amit a törvényeink nem tesznek lehetővé" - nyomatékosította ismételten Juncker, hogy a megállapodásokról az adóhivatal, és nem a kormány döntött.    A politikus az interjúban arra az álláspontra helyezkedik, hogy sem a bizottság ellen benyújtott, majd végül leszavazott bizalmatlansági indítvány, sem a botrány nem fog ártani hivatalának a brüsszeli testület élén. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?