Az Európai Parlament jóváhagyta szerdán este azt a törvényt, amely kötelezi az internetes platformok üzemeltetőit, hogy a terrorista propagandát felfedezésüktől számítva egy órán belül töröljék.
Jóváhagyták a törvényt, amely kötelezi az internetes platformokat a terrorista tartalmak gyors törlésére
Az EP képviselői és a tagállami kormányok képviselői az Európai Tanácsban már decemberben megállapodtak az elvben, a törvény mostanra készült el, az Európai Unió területén látható tartalmakra vonatkozik, és egy év múlva lép hatályba.
A platformok üzemeltetőinek nem kell majd folyamatosan figyelniük a megjelenő tartalmakat, és nem kell szűrőket sem alkalmazniuk, hanem abban az esetben kell egy órán belül eltüntetni a terrorista propagandát, ha valaki felhívja rá a figyelmüket. A terrorizmust tartalmazó, de művészi célú dokumentumok kivételt képeznek a törvényben.
Az egyórás elv ötlete 2018-ra nyúlik vissza, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke azt mondta: a terrorista propaganda terjedése szempontjából a megjelenés utáni első óra döntő jelentőségű.
közösségi média nagy cégei azt állítják, hogy ők már eddig is perceken belül eltávolították a kifogásolható tartalmakat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.