Jóváhagyták a koalíciót

Berlin.

Berlin. Németországban az elkövetkezendő két évben csak szerény mértékű gazdasági növekedéssel számolnak – érzékeltették tegnap Berlinben a szociáldemokrata párt (SPD) soron kívüli kongresszusán, amelyen a küldöttek nagy többséggel jóváhagyták a kisebbik kormánypárttal, a Zöldekkel kötött koalíciós megállapodást, és Olaf Scholz személyében új főtitkárt is választottak.

Gerhard Schröder kancellár, az SPD elnöke azt ígérte, hogy az államháztartás konszolidálását folytatni fogják, s hogy a terheket szociálisan igazságosan osztják majd el. A pártelnök a Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) csalódott híveit arra ösztönözte, hogy új politikai hazát a szociáldemokratáknál keressenek.

Az SPD-től balra álló, a volt keletnémet állampárt, az NSZEP utódpártjának is nevezett PDS a szeptemberi választásokon pártként nem jutott be a képviselőházba, a Bundestagba. Két képviselője nyert egyéni választókerületben, a PDS-t csak ők képviselik a 603 fős alsóházban.

Schröder külpolitikai kérdést is érintve leszögezte, hogy Németország a terrorizmus elleni koalíció tagja, az is marad, a terrorizmus elleni harcot még távolról sem nyerték meg. Az ország az idén kétmilliárd eurót áldoz ENSZ által jóváhagyott nemzetközi katonai missziókra, Bundeswehr-katonák a Balkánon éppúgy szolgálatot teljesítenek, mint Afganisztánban.

Hans Eichel pénzügyminiszter a következő két évre kisebb gazdasági növekedést helyezett kilátásba, ám 2003-ra magas beruházási kvótát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?