Jóváhagyta a cseh–amerikai védelmi együttműködésről szóló szerződést a prágai képviselőház

Jens Stoltenberg

Jóváhagyta szerdán este a cseh–amerikai védelmi együttműködésről szóló szerződést a prágai képviselőház. Miután a szenátus már a múlt héten igent mondott, a dokumentum érvénybe lépéséhez már csak az államfő aláírása hiányzik. Petr Pavel korábban közölte, hogy támogatja a szerződést, amely vitákat váltott ki a cseh sajtóban és a közvéleményben is.

A 200 tagú parlamenti alsóházban a többórás éles vita után a szavazáskor jelenlévő 144 képviselőből 115-en támogatták a szerződés elfogadását, míg az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom összes, valamint az ANO mozgalom négy képviselője ellene szavazott. Az ellenzők szerint a szerződés lehetővé teszi az Egyesült Államoknak, hogy Prága beleegyezése nélkül katonákat állomásoztasson, illetve támaszpontokat létesítsen Csehország területén.

Jana Černochová védelmi miniszter a bírálatokat alaptalannak minősítette és elutasította. Kijelentette, hogy a szerződés megerősíti Csehország biztonságát, ami az Ukrajna elleni orosz agresszió idején rendkívül fontos.

„Ebben a helyzetben a demokratikus országokkal fenntartott erős szövetség nélkül nehezen boldogulhatnánk” – húzta alá a miniszter. A szerződést a kormánykoalíciós pártok mellett az ellenzéki ANO mozgalom többsége is támogatta, és Csehország biztonsága megerősítésének minősítette.

Az ANO javaslatára a parlamenti alsóház egy politikai nyilatkozatot is elfogadott, amelyben rámutatnak: ez a szerződés nem jogosítja fel Washingtont arra, hogy Prága előzetes beleegyezése nélkül támaszpontokat létesítsen vagy katonákat állomásoztasson Csehország területén.

Jana Černochová újságírók előtt leszögezte: a kormányoldalnak nem volt problémája az ellenzék kezdeményezte nyilatkozat támogatásával, mert az egybeesik a kabinet véleményével.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?