A slavkovi hármak szerdai találkozójától elsősorban a történelmi mélypontra jutott cseh-szlovák kapcsolatok rendezését várták. Peter Pellegrini és Petr Pavel végül a szőnyeg alá söpörték a problémákat, szűkszavúan annyit közöltek, arra kérik a két ország lakosait, ne hagyják, hogy a politikusok éket verjenek közéjük.
Békülés helyett szőnyeg alá söpörték a problémákat – marad a fagyos cseh-szlovák viszony

A slavkovi hármak (S3) találkozóján általában a szlovák és a cseh miniszterelnök, valamint az osztrák kancellár vesz részt. Ezúttal azonban, az S3 megalakulása óta először, a szomszédos országok államfői találkoznak. A tárgyalás fő témái között szerepeltek a külpolitikai kihívások, így az ukrajnai helyzet, valamint az Európai Unió bővítése is, de szó volt az innovációkról, valamint az államok versenyképességének megőrzéséről, de a fiatal tehetségek hazacsábításáról is.
Nem kell rögtön pánikolni!
Mindhárman egyetértettünk abban, hogy napjainkban elengedhetetlen, hogy a kormányok kellő figyelmet fordítsanak a biztonságpolitikai kérdésekre
– kezdte a szlovák köztársasági elnök, Peter Pellegrini, aki szerint ahhoz, hogy az Európai Unió és annak minden tagállama képes legyen megbirkózni a küszöbön álló kihívásokkal, „közös nyelvet kell találni”. Ennek kapcsán megjegyezte, tiszteletben tartja azon rendkívüli csúcstalálkozók eredményét, amikre Szlovákiát nem hívták meg, de a továbbiakban is kitart a korábbi álláspontja mellett, mely szerint ezek az egyeztetések megtörik Európa egységét.
A szlovák államfő úgy véli, ápolni kell a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, de nem szabad minden bejelentésre kapkodva, pánikszerűen reagálni, mert a helyzet gyorsan változik.
Pellegrini Fico pártján
Peter Pellegrini egyértelműen kijelentette, támogatja a szlovák kormányfő, Robert Fico azon törekvéseit, hogy a csütörtökön esedékes brüsszeli csúcstalálkozó zárónyilatkozatába a gáztranzit biztosításához kötődő követelések is bekerüljenek.
Míg Ukrajna kapcsán Pellegrini Fico pártját fogta, addig cseh kollégája, Petr Pavel, valamint az osztrák államfő, Alexander Van der Bellen az igazságos béke jelentőségét hangsúlyozták.
Peter Pellegrini a felmerülő nézeteltérések ellenére gyümölcsözőnek nevezte a slavkovi hármak együttműködését, majd bejelentette, Csehország és Szlovákia megállapodást kötött, amely értelmében a jövőben a mentőalakulatok (mentők, tűzoltók) a határt másik oldalán is dolgozhatnak.
Marad a fagyos viszony
A cseh-szlovák kapcsolatok esetében azonban nem szolgált hasonló előrelépéssel. Annak ellenére, hogy a szerdai egyeztetésről azt várták, hogy némiképp felolvaszthatja a fagyos viszonyt, Pellegrini és Pavel is igyekeztek a szőnyeg alá söpörni az ügyet.
Pellegrini szűkszavúan mindössze annyit közölt, sajnálja, hogy Pozsony és Prága évek óta tartó barátsága ide jutott, majd arra kérte az embereket, ne hagyják, hogy a politikai események a mindennapjaikat is befolyásolják.
Egy-egy kormány mindössze epizódszereplő a nemzeteink életében, így arra kérem önöket, a továbbiakban is ápolják a kapcsolatokat
– zárta Pellegrini.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.