Jordánia visszahívja nagykövetét Izraelből

izraeli-palesztin konfliktus

Jordánia visszahívja nagykövetét Izraelből – jelentette be szerdán Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter.

Mint mondta, ezzel párhuzamos felszólították az izraeli külügyminisztériumot, hogy a zsidó állam ammáni nagykövetét, aki már korábban elhagyta az arab királyságot, ne küldjék vissza.

A jordániai diplomáciai tárca vezetője hangsúlyozta, hogy Ammán a lépéssel saját álláspontját akarja alátámasztani a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktusban. Kiemelte azt is, hogy a királyság elítéli az ártatlan emberek életét követelő, „tomboló izraeli háborút”, amely „példátlan humanitárius katasztrófát idézett elő”. Hozzátette, hogy a háború nemcsak az egész régió biztonságát, de a nemzetközi békét is veszélyezteti.

A jordániai nagykövet visszatérését a gázai övezeti háború fejleményeitől tette függővé. Izraelnek haladéktalanul véget kell vetnie a kiváltott humanitárius katasztrófának, valamint minden olyan intézkedésnek, „amely megfosztja a palesztinokat élelemhez, ivóvízhez, illetve gyógyszerekhez való joguktól”.

Jordánia 1994-ben békeszerződést írt alá Izraellel, és ezzel a második arab ország volt, amely diplomáciai kapcsolatot létesített a zsidó állammal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?