Jordánia gyászba borult

Ammán. A jordániai hatóságok tegnap letartóztatták az előző napi ammáni merényletek több gyanúsítottját. Gépkocsikat is lefoglaltak, amelyeknek közük lehetett az 56 halálos áldozatot követelő terrorakciókhoz. A közbiztonsági hivatal közölte, nem voltak előzetes értesüléseik arról, hogy merényleteket készítenek elő a három szálloda ellen.

Ammánban tegnap több százan tüntettek a merényleteket vállaló al-Kaida, és személy szerint Abu Muszab az-Zarkávi jordániai születésű terrorista vezér ellen. A feldühödött tömeg halált követelt Zarkávi fejére, aki az al-Kaida iraki szervezetét vezeti. Korábban a Hyatt szálloda egyik alkalmazottja azt vallotta, az önmagát felrobbantó merénylő iraki akcentussal beszélt. Ugyancsak az al-Kaidát tette felelőssé a merényletekért Hosjar Zebari iraki külügyminiszter, aki tegnap váratlanul Ammánba érkezett. A legfrissebb ammáni közlemény szerint a terrortámadásban 13 külföldi vesztette életét.

Rendőrségi források közölték, a szerda esti robbantások előtt a főváros határában egy tartálykocsi gyulladt ki, a hatóságok szerint a tűzesetnek köze van a merényletekhez. Szakértők szerint a járművet készakarva gyújtották fel, hogy elvonják a szállodáktól a mentőket, tűzoltókat és rendőröket.

A Háárec című izraeli lap internetes kiadása korábban tudni vélte, hogy az izraeli állampolgárokat egy különleges riadó alapján evakuálták a szállodákból, és az izraeli külügy is úgy nyilatkozott, nincsen izraeli áldozata a merényleteknek. A reggeli jelentések arról is beszámoltak, hogy meghalt két magas rangú palesztin biztonsági tiszt, a Hyatt elleni támadásban.

A jordán fővárosban megerősítették a biztonsági rendszabályokat. Fémkorlátokat helyeztek el a merényletek célpontjaiul szolgált szállodák épülete előtt. A hadsereg különleges egységei ellenőrzik a hotelek bejáratát. Megerősítették a kormányépületek és a diplomáciai képviseletek védelmét. Valamennyi minisztérium, közintézmény és iskola zárva tartott tegnap a hatóságok által meghirdetett nemzeti gyász miatt. Szigorították az ellenőrzést Jordánia repülőterein, de forgalmuk továbbra is zavartalan. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?