<p>Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében. A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezet 2007. december 9-ei, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi a feloszlatását. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végzi, működése a cigány népcsoport szabadságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely indokolja a feloszlatást.</p>
Jogerősen feloszlatták a Magyar Gárdát
A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletével tavaly decemberben oszlatta fel. Ezt hagyta helyben és emelte jogerőre másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.
A tavaly decemberi elsőfokú ítélet kihirdetéskor a bíró indoklásában azt mondta: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütköző rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybűnözést" állították a középpontba, és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát. Közjogi méltóságok, köztük Sólyom László államfő, továbbá a parlamenti pártok egybehangzóan ítélték el a 2007 decemberi felvonulást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.