Joe Biden kitart amellett, hogy indul az elnökválasztáson

joe biden 2024

Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.

A demokrata elnök a legalkalmasabb személynek nevezte magát arra, hogy elinduljon az elnökválasztáson. Azzal érvelt, hogy egyszer már sikerült legyőznie Donald Trumpot a választáson. Hozzátette, hogy ezt újra meg fogja tenni. Arról is beszélt, hogy még nem fejezte be azt a munkát, amit elkezdett. Hangsúlyozta, hogy még hosszú a kampány, és példaként azt mondta, hogy öt olyan elnök is volt, akik röviddel az elnökválasztás előtt alacsonyabb támogatottsággal rendelkeztek, mégis győzni tudtak.

Az elnök a NATO-csúcstalálkozót, a tagok közötti konszenzust méltatva nagy sikernek minősítette. A politikus ismét megerősítette, hogy kitart az Ukrajna mögötti támogatásban, és erősnek ítélte a NATO-t. Hozzátette, hogy az erős NATO lényeges az amerikai biztonság szempontjából.

Joe Biden több ponton élesen bírálta hivatali elődjét, a jelenlegi republikánus elnökjelöltet.  Donald Trumpról azt állította, hogy nem érez elkötelezettséget a NATO iránt, és nem tartja kötelességnek az alapszerződés kollektív védelemről szóló 5-ös cikkelyének betartását. Joe Biden elnökjelöltségtől való visszalépését az elmúlt két hétben, a június végén tartott televíziós elnökjelölti vitán mutatott szereplése nyomán sürgette több demokrata párti politikus, és közéleti személyiség, valamint befolyásos médiumok is visszalépésre szólították fel. Kedden George Clooney, filmszínész a New York Times napilap által közölt írásában érvelt amellett, hogy Joe Biden-nek vissza kellene adnia a demokrata elnökjelöltség jogát, és átengedni a szerepet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?