Joe Biden hivatalosan is alelnökjelölt

Washington |

<p>Joe Biden szenátort választották hivatalosan az amerikai Demokrata Párt alelnökjelöltjévé szerda este; beszédében bölcs vezetőnek nevezte Barack Obamát, aki új irányba vezeti majd az Egyesült Államokat.</p>

Obama képviseli azt a lelkesítő erőt, amelyre a változáshoz szüksége van az országnak - mondta a veterán szenátor, aki néhány órával azután fogadta el az alelnökjelölést, hogy a konvención közfelkiáltással Barack Obamát elnökjelöltté választották. A delaware-i szenátor - akit szintén közfelkiáltással jelölt a pártkongresszus alelnöknek - arról beszélt: Obama megmutatta, hogy "nem kell elfogadnunk azt a helyzetet, amelyet nem tudunk elviselni, van erőnk megváltoztatni".
A mai időkben többre van szükség egy jó katonánál, egy bölcs vezető kell, aki változást tud végrehajtani, azt a változást, amelyre mindenki tudja, hogy szükségünk van" - hangoztatta. Többször is kiemelte, hogy John McCain republikánus szenátor elnöksége nagyjából ugyanazt jelentené, mint a Bush-kormányzás.
Kifejtette: régi, politikán túli barátság fűzi McCainhez, de "alapvetően nem értek egyet azzal, amilyen irányban el akarja vinni ezt az országot". Megjegyezte, hogy McCain szavazatainak 95 százalékában Bush politikáját támogatta, s ez nem ígér változást. "McCain nem akar változást, hanem nagyjából ugyanazt, ami eddig volt" - hangoztatta.
A 65 éves Biden - aki az egyik legnagyobb külpolitikai tekintély a kongresszusban - hangsúlyozta, hogy Amerika ma kevésbé biztonságos és elszigeteltebb, mint korábban bármikor. Kitért arra, hogy Obama megszabadítja majd Amerikát a külföldi olaj szorításától, kivezeti Amerikát az iraki háborúból, ezenkívül Obamával felelőssé fogják tenni Oroszországot magatartásáért, újjáépítik Grúziát.
Obama csütörtök késő este fogadja el az elnökjelöltséget és tartja meg ez alkalomból beszédét az Invesco Field futball stadionban.
John McCain környezetéből származó szerda esti értesülés szerint a republikánus szenátor péntek délelőtt jelenti be alelnökjelöltjét az ohiói Daytonban, egy választási nagygyűlésen. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?