Joe Biden az izraeli kormány átalakítását tartja szükségesnek

Joe Biden

Joe Biden amerikai elnök szerint szükség lenne az izraeli kormány átalakítására annak érdekében, hogy ne forduljon el a zsidó államtól a világ. A politikus erről kedden beszélt egy washingtoni kampányeseményen.

Joe Biden a demokrata párt pénzügyi támogatói előtt tartott beszédében kifejtette, hogy a jelenlegi Izrael történetének legkonzervatívabb kormánya, hozzátéve, ez a kabinet nem akar kétállami megoldást az izraeli-palesztin konfliktus lezárásaként.

Joe Biden úgy fogalmazott, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek „kemény döntést kell hoznia”, amit azzal támasztott alá, hogy Izrael a „válogatás nélküli bombatámadások” miatt kezdi elveszíteni a világ támogatását. Megjegyezte, hogy az izraeli kormányfőnek meg kell erősítenie és változtatnia kormányát annak érdekében, hogy képes legyen hosszú távú megoldást találni az izraeli-palesztin konfliktusra.

Joe Biden hétfőn a zsidó közösség tagjai számára a Hanuka alkalmából tartott fogadáson azt mondta, hogy az Egyesült Államok folytatja Izrael katonai támogatását, amíg „meg nem szabadul a Hamásztól”, de hozzátette, hogy Izraelnek nagyon óvatosnak kell lennie ebben, mert „a világ közvéleménye egyik napról a másikra meg tud változni”, amit nem szabad hagyni megtörténni.

Az elnök határozottan elítélte az Izrael és Hamász közötti háború miatt erősödő antiszemitizmust.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?