Jó lesz a bor, csak kevés

Az európai bortermelés alulról verdesi a rekordszintet az idén – áll egy friss statisztikai jelentésben. Egy mezőgazdasági ernyőszervezet, a COPA COGECA jelentése szerint az elmúlt öt év átlagához képest az idén 11 százalékkal kevesebb bor készült Európában.

Az európai bortermelés alulról verdesi a rekordszintet az idén – áll egy friss statisztikai jelentésben. Egy mezőgazdasági ernyőszervezet, a COPA COGECA jelentése szerint az elmúlt öt év átlagához képest az idén 11 százalékkal kevesebb bor készült Európában. Az öreg kontinens két legnépszerűbb bortermelő országában, Franciaországban és Olaszországban 17 illetve 18 százalékkal kevesebb bort sikerült előállítani a tavalyinál.

Az idei immár sorrendben a harmadik év, amikor a bortermelés csökken, 2000-ben még 182 millió hektoliter bor készült, 2003-ban már csupán 154 millió hektoliter.

A csoport az idei hőhullámra vezeti vissza a drámai termeléscsökkenés okát. Ugyanerre a következtetésre jutottak azok a szakemberek, akik a gabonatermelés volumenének, valamint az állatok számában Európa-szerte bekövetkezett csökkenés eredetét vizsgálták. A kevés bor miatt elkeseredett termelőket legalább az vigasztalhatja, hogy a meleg nyár miatt a megtermett szőlő és így a bor minősége is kiváló.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?