Jemenben sikeresen halad a hadsereg offenzívája a helyi al-Kaida ellen

Áden |

<p>Sikeresen halad a jemeni hadsereg offenzívája az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi szárnya ellen az ország déli részében; vasárnap 37 fegyverest öltek meg a katonák egy hivatalos jelentés szerint, de veszteségek is voltak.</p>

A védelmi minisztérium közleménye szerint az offenzíva hatodik napján 37 terroristát öltek meg, és több tucatnyit megsebesítettek Sabva tartományban. A halottak többek között szaúd-arábiaiak, szomáliaik, csecsenek és más nemzetiségűek. A hadsereg nem közölte, hogy milyen egységek vesznek részt a hadműveletekben, de helyi lakosok arról számoltak be, hogy soha nem látott hevességű a légierő és a tüzérség tevékenysége.

A vasárnapi elesetteket nem számítva az Arab-félsziget al-Kaidája kedd óta 67 emberét vesztette el, de elesett 24 katona is. Vasárnap ehhez hozzáadódott további hat katona, akit egy öngyilkos merénylő ölt meg, felrobbantva a gépkocsiját mellettük. A jemeni hírügynökség szerint vasárnap még több katonát vezényeltek Sabvába. A harmadik katonai körzet parancsnoka a beérkezett erősítéshez szólva azt mondta, hogy "az al-Kaida fegyveresei immár nem kerülhetik el a halált", és a hadsereg eltökélte, hogy "kiirtja ezeket az elemeket, és mihamarabb megszabadítja tőlük Jement".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?