Jelentős változás az USA európai politikájában

Brüsszel |

<div>Donald Trump amerikai elnök uniós nagykövetjelöltje szerint jelentős változás jöhet az USA európai politikában, az EU-t pedig gyakorlatilag szétverné.</div>

Az erőteljes unióellenes állásfoglalásairól ismert Ted Malloch közgazdász úgy véli, elő kell segíteni az EU „szocialista, protekcionista” elmozdulásának visszafordítását. A washingtoni kormányzat nyilvánvalóvá fogja tenni, hogy az Egyesült Államok többé nem érdekelt az európai integráció mostani formájában, jelentős változás jöhet az amerikai politikában – írta Ted Malloch. Az eddigi politika nem folytatódhat, mivel hibás feltevésekből indul ki és már nem gyümölcsöző – írta a The Parliament Magazine európai ügyekkel foglalkozó szaklapban. Mint írta, az amerikai kormánynak ezért határozottan elleneznie kell a föderális elképzeléseket és inkább kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat kellene kialakítania az uniós országokkal. Szerinte mindazonáltal nem kívánatos az európai integráció azonnali felbomlása, de sürgette, hogy bocsássák népszavazásra az uniós tagság kérdését az EU minden országában. Szerinte az Európai Unió egyre nyíltabban az amerikai érdekek ellen dolgozik egyebek mellett a Közel-Keleten, Izraelben, Iránban, Kubában és az energiapolitika területén. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok Trump elnöksége alatt már nem fogja ilyenkor elfordítani a fejét. Az előző héten az Európai Parlament néppárti, szociáldemokrata és liberális frakciója is arra szólította fel az uniós intézmények vezetőit, hogy amennyiben az Egyesült Államok valóban Mallochot fogja jelölni a posztra, akadályozzák meg az akkreditálását. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy hétvégi interjúban közölte, nem tud róla, hogy az EU valaha visszautasította volna egy kinevezett nagykövet akkreditálását, de nem zárja ki a lehetőséget, hogy erre a jövőben sor kerül. Szakértők szerint az uniós nagykövetek akkreditálásához a tagállamok egyhangú szavazatára van szükség.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?