Jasszer Arafat, az örökös túlélő

Jeruzsálem/Kairó. Jasszer Arafat palesztin elnök az izraeli támadások nyomán ugyanolyan helyzetbe került, mint Bejrút húsz évvel ezelőtti ostromakor. Hasszán al-Hatib palesztin elemző szerint mindkét esetben Arafat politikai szerepe, személyes biztonsága és az általa képviselt ügy is veszélybe került. 1982-ben Libanonban is az az Ariel Saron vezette az Arafat elleni katonai hajtóvadászatot, aki most izraeli kormányfőként hozzájárulását adta a Palesztin Hatóság elleni küzdelem fokozásához. Akár ez a szándéka Saronnak, akár nem, az Arafattal kapcsolatban álló palesztin célpontok elleni izraeli támadások fokozása a Palesztin Hatóság összeomlásához és Arafat politikai elszigetelődéséhez, sőt akár eltűnéséhez is vezethet. Arafat úgy véli, hogy az izraeli légicsapások fokozásával a zsidó állam nem tudja ártalmatlanná tenni az Iszlám Dzsihád és a Hamász szélsőséges muzulmán csoportok tagjait. Arafat szerint az izraeli támadások akadályozzák a palesztin rendőrség munkáját, és lehetetlenné tesznek a békefolyamat újraindítására tett bárminemű erőfeszítést. A jordán kormány szerint Arafat félreállítása az egész térségen túlnyúló, általános robbanással fenyegethet. Saron rosszul teszi, ha abban bízik, hogy Arafat utóda teljesíteni fogja azokat az izraeli feltételeket, amelyeket a jelenlegi palesztin vezető elutasít, mert ezt a kockázatot egyetlen felelős palesztin sem vállalná magára. Al-Hatib úgy véli, a kedvezőtlen körülmények ellenére Arafatnak – akinek politikai pályafutása alatt már többször sikerült kilábalni reménytelennek tűnő helyzetekből – most is megvan a lehetősége, hogy kimentse magát a szorításból. Arafatnak meggyőződése: Saron nincs abban a politikai helyzetben, hogy megszabadulhasson tőle. Jelen pillanatban a legtöbb, amit a palesztin vezető tehet: kivárja, míg elvonulnak a viharfelhők, miközben felhívást intéz azokhoz, akik a legtöbb támogatást nyújthatják neki, elsősorban az európai országokhoz.