Japánban tovább enyhítenek enyhítenek a fegyverexport szigorú korlátozásán, hogy eladhassák az újgenerációs vadászrepülőt

fegyver k

Japán kedden jóváhagyta a haditechnikai eszközök átadására vonatkozó szigorú szabályainak további enyhítését, hogy lehetővé tegye az Egyesült Királysággal és Olaszországgal közösen fejlesztett, 2035-re tervezett jövőbeli vadászrepülő exportját.

A tokiói kormány elfogadta a módosítást – közölte kedden szóvivője, Hajasi Josimasza. A lépés csak formalitás volt, mivel a kormánykoalíció a kérdésben már tíz nappal ezelőtt jóváhagyását adta.

Japán pacifista alkotmánya miatt erősen korlátozza fegyverexportját. A korlátozást azonban sorozatosan enyhítették, legutóbb 2023 végén engedélyezték a szigetországban licenc alapján gyártott amerikai Patriot légvédelmi rakéták eladását az Egyesült Államoknak.

A kedden jóváhagyott új módosítás kizárólag az Egyesült Királysággal és Olaszországgal közösen fejlesztett újgenerációs (GCAP) vadászrepülőgépekre vonatkozik.

Japán engedélyezi, hogy ezt a repülőgépet olyan harmadik országokba exportálják, amelyekkel haditechnika- vagy haditechnológia-átadási megállapodása van, így az Egyesült Államokba, Franciaországba, Ausztráliába, Indiába, a Fülöp-szigetekre és az Egyesült Arab Emírségekbe.

Ezen túlmenően a repülőgépek eladása csak olyan országoknak lesz engedélyezett, amelyek nem vesznek részt aktív konfliktusokban, és minden egyes tervezett eladást a japán kormánynak jóvá kell hagynia.

A fegyverkivitelre vonatkozó japán korlátozás eddig megnehezítette a GCAP-program megvalósítását. A leendő vadászrepülőgépek harmadik országokba történő értékesítése ugyanis segíthetne az igen magas fejlesztési költségek megtérülésének.

A 2022 végén elfogadott új nemzetbiztonsági doktrína értelmében Japán öt év alatt jelentősen növeli védelmi költségvetését, hogy alkalmazkodjon a szomszédai részéről (Észak-Korea, Kína és Oroszország) jelentkező kihívásokhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?