Japán: a kilépés az EU-ból brit állások tízezreit veszélyeztetné

London |

<p>Japán cégek által Nagy-Britanniában fenntartott állások tízezreit sodorhatná veszélybe a brit EU-tagság esetleges megszűnése - vasárnapi sajtóértesülések szerint erre figyelmeztette alig burkoltan a japán kormány Londont.</p>

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap által megszerzett hivatalos levélben, amelyet a japán kormány a brit külügyminisztériumhoz intézett, az áll, hogy akár 1300 japán cég is újragondolhatja brit érdekeltségeinek sorsát, ha Nagy-Britannia a jövőben "nem töltene be jelentős szerepet" az EU-ban.      A levélben Tokió felhívja a brit kormány figyelmét arra, hogy a brit gazdaságban jelen lévő japán vállalatok 130 ezer állást teremtettek, többet, mint bárhol másutt Európában. Ez is mutatja azokat az előnyöket, amelyeket Nagy-Britannia az európai piac kapujaként élvez - áll a brit lap által "rendkívülinek" minősített hivatalos japán véleménynyilvánításban.     David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök januárban bejelentette, hogy a brit választók a következő parlamenti ciklus első felében - várhatóan 2017-ben - népszavazáson dönthetnek a brit uniós tagság fenntartásáról vagy Nagy-Britannia kilépéséről, ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a 2015-ös választásokat. Cameron ígérete szerint a brit kormány addig megpróbálja újratárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét az Európai Bizottsággal. A cél azoknak a döntési jogköröknek a "hazatelepítése", amelyek London megítélése szerint nem uniós, hanem tagállami hatáskörbe tartoznak.     A népszavazás arról szólna, hogy az elért - vagy el nem ért - eredmények alapján a brit választók továbbra is az EU-ban szeretnék-e tudni hazájukat.     A brit EU-tagság feladásának kockázataira már a legnagyobb brit üzleti vállalkozások vezetői is felhívták a figyelmet. Néhány hete közölt nyílt levelükben - amelyet mások mellett Sir Richard Branson, a Virgin vállalatbirodalom alapítója, Sir Michael Rake, a British Telecom (BT) elnöke és Sir Nigel Sheinwald, a Shell igazgatótanácsi tagja, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete is aláírt - arra hívták fel a figyelmet, hogy számításaik szerint évente akár 92 milliárd font (32 ezer milliárd forint) kárt is okozhat a brit gazdaságnak Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból.     A kockázatokra politikai elemzők is figyelmeztették a brit kormányt.     A British Influence nevű kutatóintézet - amely magát "nem EU-barát, nem EU-gyűlölő, hanem EU-realista" intézményként jellemzi - minap közzétett, vitaindító célú manifesztumban annak a véleményének adott hangot, hogy "hatalmas stratégiai hiba" lenne Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból.     A felhívás szerint a brit EU-tagság feladása a nemzeti érdekek teljes megtagadása lenne, és nem csupán a brit gazdaságot sodorná veszélybe, de aláásná az Egyesült Államokkal ápolt politikai kapcsolatokat, és gyengítené Nagy-Britannia befolyását olyan felzárkózó hatalmakra, mint Kína és India.     Az intézet elemzése szerint ha Nagy-Britannia kikerül az EU-ból, a brit áruk és szolgáltatások európai exportjához ugyanúgy be kellene tartania a változó uniós szabványokat, mint eddig, csak éppen Londonnak már nem lenne beleszólása e szabványok kialakításába.     Nagy-Britannia így korántsem erősítené szuverenitását, hanem éppen ellenkezőleg, elveszítené azt, ha távozik az EU-ból - állapítják meg a szerzők. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?