Janukovics: megállapodás az ellenzékkel fegyvernyugvásról

Kijev |

<p>Viktor Janukovics ukrán elnök bejelentette szerdán késő este, hogy &quot;fegyvernyugvási&quot; megállapodást kötött az ellenzékkel, és megegyeztek, hogy tárgyalásokat kezdenek a vérontás megállítása érdekében.</p>

Az elnök a három ellenzéki vezetővel - Arszenyij Jacenyukkal, Vitalij Klicskóval és Oleh Tyahnibokkal - való találkozója után kiadott közleményében azt írta: "a felek bejelentették a fegyvernyugvást, és a tárgyalások felújítását a vérontás megállítása, a helyzet stabilizálása és a civil béke érdekében".    Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője a megállapodást kommentálva megjegyezte: a hatalom rendkívüli állapot bevezetését tervezte és egy éjszakai roham indítását (a Majdanon), ezt azonban lefújták. "A mai találkozót követően világosan kijelenthető, hogy nem fognak rohamozni" - mondta az ellenzéki politikus.    Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője az államfővel folytatott megbeszélést követően újságíróknak elmondta, hogy a tárgyalások következő fordulója csütörtökön lesz.    A Függetlenség terén - ahol előző nap a Szovjetuniótól csaknem 23 éve függetlenné vált Ukrajna történelmének legvéresebb összecsapása zajlott le - szerda estére is tízezren gyűltek össze. Helyszíni jelentések szerint továbbra is égnek a tüzek, a Janukovics lemondásáért tüntetők a jelek szerint kitartanak követelésük mellett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?