Janukovics felfüggesztve

Kijev. Ismét kudarccal végződött a nemzetközi közvetítőknek az ukrajnai válság megoldását célzó kísérlete. Viktor Janukovics többé nem tartja magát az ukrán hatalom hivatalos elnökjelöltjének, mivel Leonyid Kucsma leköszönő elnök kimutatta készségét az ellenzéki Viktor Juscsenko támogatására.

A két Viktor: Juscsenko és Janukovics. Vajon mit mondhattak egymásnak? Reuters-felvételEzt Janukovics kampányfőnöke, Tarasz Csornovil képviselő közölte tegnap az Eho Moszkvi rádióval. Csornovil vádaskodott is: szerinte a helyi hatóságok az ellenzéki jelölt, Juscsenko érdekében ténykedtek az ukrajnai régiók zömében, és a november 21-i választást kendőzetlenül meghamisították a javára. Régóta ismert, hogy Kucsma veje, Viktor Pincsuk nyíltan Juscsenkónak dolgozott, és finanszírozta kampányát – hangoztatta Csornovil. „Janukovics kormányfő kampánystábja ezentúl nem egy hivatalos elnökjelöltnek, hanem egy önálló pozícióval rendelkező és választók millióira támaszkodó jelöltnek dolgozik” – toldotta meg a kampányfőnök. (Kucsma hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Janukovics helyében nem venne részt a második forduló megismétlésén, amely ez esetben népszavazássá válna egyetlen jelölttel.)

Az ukrajnai belpolitikai válságban közvetítő politikusok anélkül váltak el tegnap hajnalban, hogy sikerült volna megegyezésre bírni a hatalmat és az ellenzéket: ez utóbbi elérte a Központi Választási Bizottság (CVK) menesztését, de határozottan elutasította Leonyid Kucsma távozó elnök követeléseit. Kucsma az alkotmánymódosítás elfogadása érdekében nyíltan késznek mutatkozott ejteni kiszemelt utódját, Viktor Janukovics kormányfőt. Az európai és orosz közvetítők részvételével tartott hatórás kerekasztal-tárgyalás viszont minimális megegyezéssel ért véget.

A távozó Kucsma elnök bejelentette: döntés született a CVK tagjainak idő előtti menesztéséről és az új tagjelöltek névsorának a parlamentbe történő benyújtásáról, valamint a választási csalások megakadályozása érdekében a választási törvény módosításáról. Komolyabb kötelezettségvállalásokra azonban nem került sor e kérdésekben. Sem a Kucsma által javasolt alkotmánymódosítás, amelynek keretében az elnöki jogkörök egy részét a parlamentre ruháznák át, sem pedig az ellenzék másik követelése, Viktor Janukovics kormányának menesztése kérdésében nem történt megállapodás. Kucsma azt közölte: kész a kompromisszumra, ha az alkotmánymódosítás haladéktalanul életbe lép. A narancsos forradalom támogatta Juscsenko híveinek viszont nem áll érdekükben, hogy nagy sietve elfogadjanak egy olyan reformot, amely csökkentené az újonnan megválasztott elnök hatáskörét és szinte korlátlan hatalmat biztosítana a parlamentnek.

Tegnap kora este eredménytelenül ért véget az a tanácskozás is, amelyet Kucsma, Volodimir Litvin parlamenti elnök, valamint a frakciók vezetői tartottak a válság megoldásáról. Kucsma nem volt hajlandó aláírni a Janukovics-kormány menesztéséről szóló rendeletet, amelyért cserében az ellenzék hajlandó lett volna elfogadni egy politikai reformcsomagot, benne a központi választási bizottság tagjainak lecseréléséről és az elnökválasztási törvény megváltoztatásáról, hogy elejét vehessék a csalásnak a megismételt második fordulóban. Kucsma közölte viszont, hogy a választási kampány idejére felmenti Janukovicsot a miniszterelnökség alól, és ügyvezető jelleggel Mikola Azarov pénzügyminisztert bízza meg a kormány vezetésével.

Julija Timosenko ellenzéki vezető tegnap igyekezett megnyugtatni Moszkvát, hogy továbbra is megbízható partnerre lel Kijevben, közönséges politikai hibának minősítve Vlagyimir Putyin orosz elnök állásfoglalását Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölttel szemben. Timosenko a Nyezaviszimaja Gazetának kijelentette: Putyin pozíciója azon a tévhiten alapul, hogy az elnökválasztás győztesének személyisége meghatározhatja Ukrajna külpolitikájának stratégiai vektorát. Ukrajna és Oroszország viszonya meleg és baráti marad. (MTI, t)

Az Interpol nyomoz Timosenko ügyében

Kijev/Moszkva. Csalás gyanújával nyomozást indított az Interpol az ukrán ellenzék egyik legtekintélyesebb vezetője, Julija Timosenko ügyében, s az orosz igazságszolgáltatás elrendelte őrizetbe vételét is – közölte internetes honlapján a nemzetközi szervezet. Julija Timosenko az 1990-es években férjével egy energiaimporttal foglalkozó vállalatot irányított, s a szóban forgó vállalat szoros kapcsolatot tartott fenn Oroszországgal. A moszkvai igazságszolgáltatás azzal vádolja Timosenkót, hogy férjével megvesztegetett magas rangú orosz katonai vezetőket. Őrizetbe vételét azután rendelték el, hogy Timosenko az ősszel nem tett eleget az orosz hatóságok idézésének. Az ukrán igazságszolgáltatás már évek óta eljárást folytat Timosenko ellen, aki 2001-ben hat hetet vizsgálati fogságban töltött. A politikus asszony azon a véleményen van, hogy a korábbi államhatalom és Leonyid Kucsma távozó elnök áll a hatósági eljárás mögött. Megfigyelők szerint ha Juscsenko nyerné meg az ukrán elnökválasztás december 26-ra kitűzött második fordulóját, Timosenko a miniszterelnöki poszt legfőbb várományosának számít. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?