Jacenyuk: Ukrajna kész "új stílusú" kapcsolatokra Oroszországgal

Kijev |

<p>Kijev kész &quot;új stílusú&quot; kapcsolatokat kiépíteni Moszkvával, amennyiben az tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását, beleértve az ország külpolitikai irányvonalának szabad megválasztását - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök kijevi sajtótájékoztatóján kedden Kijevben.</p>

 Ismételten hangsúlyozta: nincs semmi jogalapja annak, hogy Oroszország megszegjen több kétoldalú megállapodást, és katonáit egy szuverén állam területére vezényelje.

    "Ezért újra felszólítjuk az orosz kormányt és az orosz elnököt, hogy azonnal hagyjon fel a katonai agresszióval Ukrajna területén" - szögezte le.

Arszenyij Jacenyuk megerősítette, hogy Kijev külpolitikai irányvonalában az Európai Unióval való társulást választja.

    A kormányfő emlékeztetett Moszkva szemrehányásaira, amelyek szerint az ellenzék nem teljesíti a február 21-én Vikor Janukovics akkori elnökkel kötött egyezségben foglaltakat. Jacenyuk ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy éppen Janukovics volt az, aki az ukrajnai belpolitikai válság rendezését célzó megállapodást megszegte.

"Bosszantó, hogy Oroszország végül nem lett részese ennek a megállapodásnak - jelentette ki, arra utalva, hogy Moszkva képviselője nem volt hajlandó aláírni az egyezségről szóló dokumentumot.

    Jacenyuk kifejtette, hogy a megállapodásban foglaltak alapján a parlament alkotmányos többséggel szavazta meg a 2004-es alaptörvényhez való visszatérést, aminek aláírását Janukovics másnap nyilvánosan megtagadta, és ezzel felrúgta az egyezséget.

    Szavai szerint az új kormány éppen úgy alakult meg, ahogy az le van írva a megállapodásban, azaz alkotmányos többséggel szavazta meg a parlament.

    "Ezért az az érv, miszerint az ellenzék állítólagosan megszegte volna a megállapodást, nem igazolja az orosz csapatok bevonulását Ukrajna területére" - szögezte le.

    "Kitalált indoknak" nevezte az orosz fél részéről elhangzott másik állítást is, miszerint a parlament eltörölte a kisebbségi nyelvtörvényt. Jacenyuk szerint a nyelvtörvény továbbra is hatályban van, mivel az eltörléséről hozott parlamenti határozatot Olekszandr Turcsinov házelnök és ügyvivő államfő nem írta alá.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?