Izraeli védelmi miniszter: a Hamász célja a háború kiterjesztése

gaza isra k

A Hamász iszlamista terrorszervezet ki akarja terjeszteni a háborút a Gázai övezeten túlra, egész Ciszjordánia területére – jelentette ki Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.

„A Hamász célja, hogy lángba borítsa Júdeát és Szamáriát, és ha lehetséges, a Templom-hegyet is” – mondta Galant vasárnap a Ciszjordánia izraeli felügyelet alatt álló területeiről érkező katonai parancsnokokkal tartott megbeszélésén.

A Hamásznak az október 7-i Izrael elleni terrorista támadásával nem sikerült demoralizálnia az izraelieket és nem sikerült éket vernie Izrael és az Egyesült Államok közé – folytatta Galant, hozzátéve, hogy ennek okán a szervezet most lángba akarja borítani Ciszjordániát és a Templom-hegyet, amely mind a zsidók, mind a muszlimok számára szent hely.

A védelmi miniszter utasította a parancsnokokat, hogy készüljenek föl a háborúra, a csapatok álljanak készenlétben és a hírszerzők gyűjtsék a szükséges információkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?