Izraeli légitámadás érte a Hezbollah egyik hadállását, több fegyveres meghalt

hezbollah k

Izraeli légitámadás érte az Irán-barát Hezbollah libanoni síita milícia egyik hadállását a szíriai főváros, Damaszkusz közelében pénteken, legkevesebb három fegyveres meghalt – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

A szíriai eseményeket figyelő, nagy-britanniai székhelyű szervezet hangsúlyozta, hogy idén ez már a nyolcadik légicsapás Szíriában. A három fegyveres közül az egyik iráni, egy másik iraki nemzetiségű volt, a harmadikat nem tudták azonosítani.

A SANA szíriai állami hírügynökség az arab ország légvédelmére hivatkozva megerősítette a légicsapás hírét, hozzátéve, hogy a légvédelem több rakétát megsemmisített a támadók közül.

Éppen az előző nap közölte a Reuters hírügynökséggel több meg nem nevezett forrás, akiknek vannak információik az ügyben, hogy az iráni Forradalmi Gárda visszahívta több magas rangú tisztjét Szíriából amiatt, hogy az utóbbi hónapokban több embere életét vesztette ott valószínűleg célzott izraeli légicsapásokban, és helyettük inkább a Hezbollahra támaszkodik, amely szintén jelen van Szíriában mint Teheránnal szövetséges erő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?