Izraeli csapás megölt három Hezbollah harcost Libanonban

izraeli-palesztin konfliktus

Egy izraeli dróncsapásban életét vesztette három Hezbollah-harcos Dél-Libanonban szombaton.

A drón egy autóba csapódott a Nakura város közelében lévő tengerparti úton – közölték libanoni biztonsági források  Az egyik férfi fegyverszakértő volt.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint drónuk egy olyan járművet talált el Dél-Libanonban, amely „korábban Izraeli területre rakétákat indító terroristákat szállított”.

Az október óta tartó izraeli csapások több mint 200 Hezbollah harcost és mintegy 50 civilt öltek meg Libanonban, míg az onnan indított támadásokban több mint tíz izraeli katona és öt polgári személy vesztette életét.

Izraeliek és libanoniak tízezrei menekültek el a határ mindkét oldalán lévő falvakból.

A Hezbollah ugyancsak szombaton arról jelentett, hogy hajnalban drónt vetettek be közvetlen találattal Liman faluban található izraeli katonai parancsnokság ellen.

Az izraeli hadsereg pedig azt közölte, hogy gépei szombaton az izraeli határnál lévő Labbune térségében csaptak le Hezbollah-infrastruktúrára, emellett a Hezbollah két katonai egységére is csapást mértek az éjszaka egy másik határterületen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?