Izraelben készenléti állapotban várják a palesztinok válaszát a kedd izraeli légicsapásokra

palesztina

Izraelben készenléti állapotban várják a palesztinok válaszát a kedd izraeli légicsapásokra, a Gázai övezet környékén továbbra sincs tanítás – jelentette a helyi média szerdán

Éjszaka a várakozásokkal ellentétben nem indítottak rakétákat a Gázai övezetből Izrael felé válaszul az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista szervezet három gázai vezetőjének kedd hajnali célzott megölésére, mely akcióban tíz civil, köztük négy gyermek is életét vesztette.

„A válaszok nem korlátozódnak egy bizonyos frakcióra, hanem minden csoportnak részt kell vennie benne" – nyilatkozta a Gázai övezetet irányító Hamász terrorcsoport egyik tisztviselője. „Súlyos leckét fognak adni Izraelnek" – tette hozzá.

A válaszcsapástól tartva nem csak kedden, hanem szerda délelőtt sem megy iskolába mintegy háromszázezer tanuló a Gázai övezet melletti izraeli településeken. Az oktatási minisztérium internetes távoktatással próbálja helyettesíteni a tanítást.

A Gázai övezet negyven kilométeres körzetében továbbra is tilos a gyülekezés, s Askelonban számos kereskedő arról számolt be, hogy üresek a boltok. A szabad ég alatt legfeljebb tízen, zárt területen legfeljebb százan tartózkodhatnak, és csak azok a munkahelyek működhetnek, ahol légiriadónál időben elérhető az óvóhely.

A ynet szerint a biztonságiak úgy vélik, hogy az Iszlám Dzsihád azért késlelteti a választ, mert átütő erejű „nyitó csapást" szeretne. Kedd délután egy ilyet hiúsítottak meg egy légicsapással Hán-Junisznál, és Izrael nagy erőfeszítéseket tesz a további hasonló támadások megakadályozására.

Helyi médiaértesülések szerint a színfalak mögött megpróbálják közvetítők segítségével megnyugtatni a kedélyeket. A tárgyalásokon részt vesz az ENSZ-főtitkár küldötte, valamint Egyiptom és Katar képviselői, akik nyomást gyakorolnak az Iszlám Dzsihádra, hogy ne válaszoljanak, s a Hamászra, hogy kényszerítsen nyugalmat az Iszlám Dzsihádra.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában szerdán zárt ülést tartanak a Gázai övezeti eszkalációról, Kína, Oroszország és az Egyesült Arab Emirátusok kérésére.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?