Izraelben ideiglenesen felemelték a tartalékos katonák korhatárát

izraeli-palesztin konfliktus

Az izraeli parlament szerda este ideiglenesen, június végéig tartó hatállyal, egy évvel megemelte a tartalékos katonai szolgálatra kötelezettek korhatárát a palesztin gázai övezeti hadműveletekben részt vevő csapatok „egyben tartásának” érdekében.

Az izraeli parlament, a kneszet a helyi média ismertetése szerint második és harmadik olvasatban is elfogadta a tartalékos katonai szolgálatban kötelezően érintettek életkorának ideiglenes, június 30-ig szóló, egyéves megemelését.

Az eddigi negyvenről negyvenegy évre, a tiszteknél negyvenötről negyvenhatra módosították a férfiak időszakos és háborús behívásának lehetőségét, a különleges tudást és tapasztalatot igénylő erőknél pedig ötven évre emelték a korhatárt. A Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni hadműveletek idejére meghozott változtatás célja, hogy együtt tarthassák a harcokban szolgáló tartalékos erőket.

Palesztin jelentések szerint a Gázai övezet közepén fekvő menekülttáborok elleni friss légicsapásokban legkevesebb huszonöt ember vesztette életét, többségükben gyerekek és nők, és „többtucatnyian eltűntek”.

Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy az övezet északi részén, Zejtun negyedben harcokat folytattak az izraeli katonákra lövő két, iszlamista osztaggal, és a légierő segítségével felszámolták azokat. A katonák alagutak lejáratait kutatták fel és semmisítették meg.

A hadsereg palesztin közigazgatásért felelős koordinátora bejelentette, hogy szerdán 221 segélyszállító kamion lépett be Gázába, és az övezetbe bejutó humanitárius segély mennyiségét nem korlátozták. A segélyszervezetek alkalmazottai szerint a fegyveres konfliktus október 7-i kezdete előtt naponta mintegy ötszáz teherautónyi áru jutott be az övezetbe.

A hatósági közlések szerint az izraeli rendőrség és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat meghiúsított Ciszjordániában egy terrormerényletet, amelyet egy 17 éves, izraeli tartózkodási engedéllyel rendelkező palesztin tervezett 29 éves unokatestvérével.

A ciszjordániai menekülttáborokban élő két fiatal a háború kezdete előtt kapcsolatba lépett a Gázai övezetet kormányzó Hamásszal, hogy segítséget kapjanak pokolgépek előállításához izraeliek elleni támadásokhoz.

A nyomozás szerint gázai tisztviselőkkel is tárgyaltak a merényletekhez szükséges fegyverek és pénzügyi segítség érdekében. A jeruzsálemi körzeti ügyészség a vádemelés előkészítéseként ügyészségi nyilatkozatot nyújtott be ellenük.

A libanoni síita Hezbollah milícia magára vállalta azt a támadást, amelyet csütörtök reggel Izrael északi határvidéke ellen intéztek tíz lövedékkel. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az izraeli légierő vadászgépei a Hezbollah katonai létesítményeit támadták Dél-Libanonban, és tüzérségi tűzzel is lőttek célpontokat.

Joáv Galant védelmi miniszter szerda éjjel telefonon tárgyalt amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal, elsősorban a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélyszállítmányokról, főként arról, hogy azokat esetleg légi úton juttatják el a gázaiakhoz.

Közleménye szerint Galant megismételte a védelmi tárca eltökéltségét, amely szerint addig folytatják a harcot, amíg megszűnik a gázai fenyegetés, megsemmisítik a Hamász erőit, vezetését, és visszatérnek az Izraelből elhurcolt túszok.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök jeruzsálemi hivatalában találkozott szerda este Sigrid Kaaggal, Hollandia volt miniszterelnök-helyettesével, a Gázai övezet humanitárius segélyeinek ENSZ-koordinátorával. A miniszterelnöki hivatal jelentése szerint találkozójuk hasznos volt, megbeszélték a régió jelentette kihívásokat és azok lehetséges megoldásait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?