Izrael szerint aggasztó, hogy Trump titkos információkat osztott meg

Jeruzsálem |

<p>Komoly aggodalmukat fejezték ki izraeli hírszerzési szakértők szerdán amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök állítólag titkos információkat osztott meg Oroszországgal.</p>

A szakértők hozzáfűzték: a szóban forgó adatok veszélybe sodorhattak egy izraeli ügynököt, de a történtek miatt nem kell arra számítani, hogy mindez hosszú távon kedvezőtlenül befolyásolja a két ország közötti hírszerzési együttműködést.

A Reuters szerint Trump Twitter-bejegyzésben megerősítette, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel olyan bizalmas értesüléseket osztott meg a miniszter múlt heti washingtoni látogatása során, miszerint az Iszlám Állam terrorszervezet laptoppal, repülőgépen tervez merényletet. A The New York Times című lap egy volt és egy hivatalban lévő amerikai tisztségviselőre hivatkozva jelentette, hogy az amerikai elnök által felfedett információ olyan izraeli hírszerzési forrásból származott, amely a dzsihadisták által ellenőrzött területen működik Szíriában.

Izraeli illetékesek nem erősítették meg a lapjelentést, ugyanakkor siettek kijelenteni, hogy a terrorizmus elleni együttműködés erős Izrael és az Egyesült Államok között.

Kedd este húsz perces telefonbeszélgetést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump, de az izraeli média tájékoztatása szerint szóba sem került a bizalmas információ állítólagos átadásának témája.

"Izrael és legnagyobb szövetségese, az Egyesült Államok között mélyreható, jelentős, és példa nélkül álló a biztonsági együttműködés, s ez a kapcsolat soha nem látott mértékben erősít bennünket. Így volt ez a múltban és így lesz a jövőben is" - hangsúlyozta Avigdor Liberman védelmi miniszter szerdai Twitter-üzenetében.

Ron Dermer, Izrael washingtoni nagykövete hasonló tartalmú közleményében kijelentette: "Izrael teljes bizalommal tekint a hírszerzési információk megosztására vonatkozó, az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatrendszerre, amelyet a jövőben szeretne elmélyíteni Trump elnöksége alatt".

A titkok feltételezett átadása az oroszoknak a helyi média szerint veszélybe sodorhatja Izraelnek az Iszlám Állam területén működő ügynökét. Megszólalt ebben a kérdésben Dani Jatom, az izraeli külföldi hírszerzés, a Moszad 1999 és 2001 közötti volt főnöke, aki szerint Izraelnek meg kell büntetnie az amerikaiakat a történtekért. 

"Meg kell büntetnünk az amerikaiakat, hogy ne hozzuk ismét kísértésbe Trumpot, tartózkodnunk kell attól, hogy információkat adjunk át neki, legfeljebb csak részleges információkat közölhetünk vele, hogy ne sodorhassa veszélybe forrásainkat"- mondta Jatom az egyik helyi rádiónak szerdán.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet januárban arról írt: az amerikai titkosszolgálat tagjai óva intették izraeli kollégáikat, hogy megosszák titkaikat az akkor hivatalba lépett új amerikai kormányzattal, mert tartottak tőle, hogy Washingtonból Moszkvába, onnan pedig Teheránba kerülhetnek a féltve őrzött információk. Donald Trump amerikai elnök gyanakvásra okot adó orosz kapcsolatai már akkor is aggodalmat keltettek, s ezek csak  erősödtek, amikor az izraeliek találkozót tartottak amerikai hírszerzési tisztviselőkkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?