Izrael elfoglalta a Gázai övezet Egyiptommal szomszédos sávját

gaza isra k

Az izraeli hadsereg péntekre teljes egészében elfoglalta a palesztin Gázai övezet és Egyiptom határán fekvő sávot, az úgynevezett Philadelphi-folyosót arab beszámolók szerint.

A hadsereg már a múlt héten bejelentette, hogy „műveleti ellenőrzést” hozott létre a gázai-egyiptomi határ teljes vonalán, de akkor még nem foglalták el a teljes határsávot, a Philadelphi-folyosó Földközi-tenger felé eső végén, a part közelében egy kis szakaszon még nem voltak jelen a szárazföldi erők. A helyszíni beszámolókra hivatkozó pénteki jelentések szerint azóta már harckocsikkal is felvonultak a sávon.

Az izraeli hadsereg pénteken közölte, hogy a Gázai övezet déli szélén fekvő Rafah városban is folytatta támadását, és ennek során a térségben alagutak lejárataira és fegyverekre bukkantak. Fényképet tettek közzé egy rafahi rácsos gyermekágyról, melyben fegyvert rejtettek el a palesztinok.

Az övezet középső részén, Deír-al-Balah menekülttábornál az izraeli egységek szintén alagutakat tártak fel, és lerombolták az iszlamista fegyveresek katonai építményeit, infrastruktúráját – jelentette a hadsereg.

Szintén az övezet középső részén egy légicsapásban végeztek a Hamász egyik rakétakilövő csoportjának vezetőjével.

A gázai izraeli hadműveletek a Hamász palesztin iszlamista szervezet októberi terrortámadása nyomán indultak meg. Október 7-én mintegy háromezer palesztin iszlamista fegyveres behatolt Izraelbe, megölt mintegy 1200 embert és elhurcolt 251 túszt az övezetbe, többségükben civileket; a kiszabadult foglyok beszámolói szerint sokukkal brutálisan bántak, és szexuális zaklatásnak tették ki őket.

A Hamász vezette egészségügyi minisztérium friss beszámolója szerint a fegyveres konfliktusban már több mint 36 ezer gázai vesztette életét. Közülük mintegy 24 ezret azonosítottak kórházakban vagy a családok közlése alapján, a többi adat a Hamász „médiaforrásain” alapul, és beleszámítják azt a mintegy 15 ezer fegyverest, akiket az izraeli csapatok öltek meg – utóbbiak közül mintegy ezret az október 7-i támadás visszaverése során Izrael területén.

Az október közepén megindított gázai szárazföldi hadműveletben kétszázkilencvenöt izraeli katona esett el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?