Izrael bírálja az ENSZ-jelentést a gázai éhínségről

gaza k

Izrael bírálta az ENSZ-nek a fenyegető gázai éhínségre figyelmeztető jelentését, arra hivatkozva, hogy pontatlanságokat tartalmaz, kétes forrásokra hivatkozik és hiányos.

Az élelmiszerhiány a Gázai övezet egyes részeiben messze meghaladta az éhínség szintjét, az azonnali tűzszünet és a harcok dúlta övezetekbe szállított élelmiszer nélkül tömegek halhatnak meg – közölte múlt hétfőn a globális éhínség monitorozásával foglalkozó szervezet.

Izrael „elismeri a háború által a gázai polgári lakosságra gyakorolt szomorú következményeket" – közölte az izraeli védelmi minisztériumnak a hadsereg polgári tevékenységeit a palesztin területeken összehangoló szerve (COGAT).

Izrael azonban nem foglakozik élelmiszerosztással Gázában - tette hozzá, azzal vádolva meg az ENSZ-szervezeteket, hogy nem képesek a naponta érkező segélyeket kezelni.

„A kerem-salomi átkelőnél állandóan több száz teherautó akad el a gázai oldalon, miután az izraeli hatóságok átléptették őket" – tette hozzá a COGAT.

Feszült a viszony Izrael és egyes ENSZ-szervezetek, különösen az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége, az UNRWA között, amely a múlt héten jelezte, hogy Izrael véglegesen megtiltotta számára, hogy segélyszállítmányokat juttasson el Gázai övezet északi részébe.

Izrael megkérdőjelezte a jelentés azon megállapításának pontosságát is, hogy a háború október 7-i kezdete előtt 500 teherautó, közöttük 150 élelmiszerszállító jármű lépett be naponta a Gázai övezetbe.

Izrael bírálta az IPC-t, amely a Hamasz vezetésű gázai egészségügy-minisztérium által közölt adatokat idézte az áldozatokról, mondván, hogy az Izrael által terrorszervezetnek minősített Hamász "stratégiai érdeke", hogy megtévesztő információkat szolgáltasson.

A COGAT szerint a jelentésben számos tárgyi tévedés található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?