Izrael állami bizottságot hoz létre az október 7-i támadás kivizsgálására

izraeli-palesztin konfliktus

Állami vizsgálóbizottság alakul a Hamász október 7-ei támadásának elemzésére – jelentette be csütörtökön Miki Zohár izraeli kulturális és sportminiszter.

A bizottság az izraeli hatóságok, szervezetek elszámoltathatóságát vizsgálja majd – idézte a minisztert a Jediót Ahronót című újság hírportálja. A vizsgálat a miniszter ígérete szerint független lesz, eredményeiben pedig „az egész izraeli lakosság megbízhat”.

Benjámin Netanjahu miniszterelnököt súlyos kritikák érték, amiért az izraeli katonaság és hírszerzés vezetőivel ellentétben nem vállalt közvetlen felelősséget az október 7-i események politikai és katonai kudarcáért.

Az izraeli kormányfő szerdán azt mondta, hogy idővel neki is számot kell adnia mindazért, ami október 7-én történt.

„Mindenkinek választ kell adnia, nekem is. De mindez csak a háborút követően fog megtörténni” – tette hozzá.

„Évekig fog tartani és a Gázai övezet elleni tervezett offenzíván is túlmutat az október 7-i támadás során megtépázott déli közösségek rehabilitációja” – közölte csütörtökön Beni Ganc, az izraeli háborús kabinet tagja, volt védelmi miniszter.

Kiemelte, hogy a háború a Gázai övezet egész területén folytatódik. Elmondása szerint a szárazföldi offenzíva csupán egy fázisa lesz egy több évig tartó folyamatnak.

A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek és mintegy 200-at elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta több mint hétezer ember halt meg az övezetben, a sebesültek száma pedig 18 500-hoz közelít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?