Ismét lőnek a gázai határ mindkét oldalán

<p>A Hamász nem fogadta el a háromnapos tűzszünet meghosszabbítását és péntek reggel újrakezdte a rakétatámadásokat, amelyekre az izraeli hadsereg csaknem két és fél órával később szárazföldi és légicsapásokkal válaszolt.</p>

 Reggel óta több hullámban több mint negyven rakétát lőttek a Gázai övezettel szomszédos izraeli területekre, melyek megsebesítettek három embert és anyagi kárt okoztak több házban, egyet telitalálat ért.
   

Ismét megnyitották Izrael déli részén az óvóhelyeket, és a rendőrség felszólította a lakosokat, hogy ne utazzanak a Gázai övezet környékére.
   

Az övezetben az ellencsapásokban életét vesztette egy tízéves kisfiú és tizenegyen megsebesültek a gázai egészségügyi minisztérium beszámolója szerint. Az ENSZ palesztin menekültek segélyezéséért felelős segélyszervezetének vezetője, Chris Gunness elmondta, hogy még az előző harcok következtében százhetvenezer gázai menekült tartózkodik összesen nyolcvankilenc iskolaépületben.
   

Husszein Bedran, a Hamász egyik külföldön élő vezetője a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet szerint kijelentette: „az elejétől világos volt, hogy nem törekszünk időben korlátlan tűzszünetre a kairói tárgyalások alatt. Nem lesz tűzszünet, ha nem kapunk érte semmit. Követeléseink nem képezik vita tárgyát. Erőink nem sérültek, képesek vagyunk egy hosszú kifárasztó háborúra, amit Izrael nem fog kibírni.”
   

Pénteken az izraeli delegáció elhagyta Egyiptomot, ahol a hosszú távú tűzszünetről szóló tárgyalások folytak, kijelentve, hogy harcok közepette nem egyezkednek a Hamásszal. Ezt előzőleg mind Kairó, mind Jeruzsálem kikötötte.
   

A Kairóban elakadt megbeszélések megmentése érdekében az európai országok egy „ellenőrzött tengeri folyosó” létrehozását javasolták Gáza város és a ciprusi Larnaka között, amely egyrészt segítené a blokád felszámolására vonatkozó gázai követelés teljesítését, másrészt megfelelne Izrael követelésének az iszlamista szervezetek fegyverkezésének megakadályozásával.
   

Az övezetbe tartó hajók tartalmát európai megfigyelők ellenőriznék Larnakában és Gázában. Az izraeli rádióban idézett, Al-Ajjam című palesztin újság beszámolója szerint a tengeri útvonal a személyszállítást is szolgálhatná a Gázai övezetbe.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?