Ismét Csányi Sándor vezeti A 100 leggazdagabb listáját

Budapest |

<p>Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar &ndash; derül ki a Napi.hu kiadásában idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.</p>

Az OTP Bank első emberét Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi 145 milliárd forinttal, míg a harmadik helyen az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György áll, akinek vagyona 135 milliárd forint volt 2013-ban - közölte a napi.hu az MTI-vel. A dobogó közvetlen közelében tartózkodik két egykori listavezető is: Várszegi Gábor 130 milliárd forinttal és Demján Sándor 91 milliárd forinttal.    A 100 leggazdagabb magyart rangsoroló kiadvány idén első ízben szubjektív listát készített Befolyás-barométer címmel az ország legbefolyásosabb embereiről is. Ezt a rangsort Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, Csányi Sándor és Simicska Lajos előtt.    Mint írták, a két rangsor különbségét az magyarázza, hogy a vagyon nagysága nem feltétlenül jár azonos mértékű befolyással és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek tízmilliárdokban mérhető vagyonnal, mégis jelentős hatást gyakorolhatnak Magyarország gazdasági és társadalmi életére.    A kiadó közleménye szerint a 100-as elitklubba minimum 5,3 milliárd forinttal lehetett bekerülni, ami 300 millió forinttal haladja meg a tavalyit. A lista szereplőinek összvagyona 2460 milliárd forint, ez 180 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A 7,9 százalékos gyarapodás jócskán felülmúlta a 2013-as 1,7 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken bő hat százalékkal nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona. A 2002-ben megjelent első rangsorban szereplők összvagyona mindössze 632 milliárd forint volt, azaz a vagyon négyszeresére emelkedett, miközben a fogyasztói árak csupán 77 százalékkal nőttek.    A milliárdosok idei élbolyában található gazdagok közül Várszegi Gábor könyvelhette el a legnagyobb gyarapodást: vagyona egy év alatt 20 milliárd forinttal nőtt. Az ebben a sorrendben őt követő Gattyán György 17 milliárddal, Bige László és Csányi Sándor 15-15 milliárd forinttal lett gazdagabb - írták.    A 2014-es vagyon szerinti listára kilenc új szereplő került, közülük Polony István nyitott a legelőkelőbb helyen: az üzletember tavaly 47 százalékos tulajdonrészt szerzett az Olajterv-csoportban, amivel egy csapásra a 24. helyre került. Két nagy tavalyi cégeladás nyomán került fel a listára Mészáros Csaba (52.), aki a mérnöki szolgáltatásokat nyújtó Evopro-csoport egy részét értékesítette, valamint Vinnai Balázs (99.), aki a banki informatikai rendszerekkel foglalkozó IND-csoportot adta el.    A lista idei belépői változatos üzletágakban tevékenykednek. Akad köztük kábeltévés szolgáltatással foglalkozó üzletember – Tarr János (67.) – és baromfi-feldolgozásban érdekelt vállalkozó – Szabó Miklós (28.) és Erdélyi István (97.).    A rangsorban szereplő milliárdosok cégeinek központja továbbra is főként Budapesten van, ám tavaly is folytatódott a vidék felzárkózása, az idei kiadványban szereplő 100 leggazdagabb közül már 38 nem budapesti.    A feltörekvő települések közül kiemelkedik Jászberény, ahol három, és Szekszárd, ahol két milliárdos él. A legjelentősebb vidéki városok ugyanakkor tavaly is Debrecen, Székesfehérvár és Győr voltak: a cívisvárosban hatan, Győrben öten, Székesfehérváron pedig négyen élnek a leggazdagabbak közül.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?