Iráni, orosz és török külügyminiszter: hagyjanak fel a gázai civilek elleni támadásokkal!

Iráni, orosz és török külügyminiszter: hagyjanak fel a gázai civilek elleni támadásokkal!

Oroszország, Irán és Törökország külügyminisztere hétfőn Teheránban szorgalmazta, hogy „haladéktalanul vessenek véget a gázai polgári személyek elleni támadásoknak”.

Szergej Lavrov orosz, Hoszein Amirabdollahián iráni és Hakan Fidan török, továbbá Ararat Mirzoján örmény és Ceyhan Bayramov azeri külügyminiszter, akik a kaukázusi helyzet megvitatására gyűltek össze az iráni fővárosban, tárgyaltak a gázai helyzetről is. Hangsúlyozták, hogy „haladéktalanul véget kell vetni az ártatlan civilek elleni támadásoknak” – olvasható a találkozó után kiadott közös közleményben.

Szergej Lavrov leszögezte: a közel-keleti konfliktus megoldását célzó egyoldalú lépések csak tovább ronthatják a helyzetet, és az Egyesült Államoknak „nincs új elgondolása” a válság kezelésére.

„Minél több ilyen kezdeményezés van bármelyik állam részéről, annál nagyobbak lesznek a kockázatok, a konfliktus fokozódásának a veszélye” – idézte az orosz külügyminiszternek a teheráni találkozó után tett kijelentését az Interfax orosz hírügynökség.

Lavrov szerint azonnali lépésekre van szükség a tűzszünet eléréséhez, meg kell oldani a humanitárius kérdéseket és meg kell találni azt a formát, amellyel a béke elérésén lehet munkálkodni a két állam elve alapján.

Az orosz külügyminiszter szerint az Egyesült Államok leállította a közel-keleti kvartett munkáját, és „most nincs olyan testület, amely mindenki számára elfogadható lenne”.

Az amerikai hadihajók térségbeli felvonultatására utalva Lavrov leszögezte: az amerikai katonai csapaterősítés a Közel-Keleten felveti a Hamász iszlamista palesztin szervezet és Izrael közötti konfliktus kiszélesedésének a kockázatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?