A szíriai kormányerők újabb vereséget szenvedtek el az Iszlám Államtól, miközben Moszkva fegyverekkel, Tehe-rán pedig katonákkal segíti Bassár el-Aszad elnököt.Damaszkusz/Jeruzsálem/Mo-szkva.
Iráni katonák segíthetik a rogyadozó szír rezsimet
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14420136357223_41.jpeg.webp?itok=MHV1t8BP)
A szíriai kormányerők újabb vereséget szenvedtek el az Iszlám Államtól, miközben Moszkva fegyverekkel, Tehe-rán pedig katonákkal segíti Bassár el-Aszad elnököt.
Damaszkusz/Jeruzsálem/Mo-szkva. Az Iszlám Állam (IÁ) szervezet fegyveresei újabb támadást intéztek Szíria keleti részében egy légi támaszpont ellen, és annak közelében elfoglaltak egy fontos katonai létesítményt – jelentette a terrorszervezet médiája. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns szervezet szerint a dzsihádisták Deir ez-Zór város katonai bázisát akarják kézre keríteni, amiért tavaly óta harcolnak. Elfoglalni most sem sikerült, de elűzték a hadsereg katonáit egy rakétazászlóalj közeli állásából, miközben mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Deir ez-Zór tartományban gyakorlatilag már csak ez az egy fontos támaszpont van a kormányerők kezén.
Aknavetőket, BTR–82A típusú páncélozott szállító járműveket, Ural teherautókat is szállít Oroszország a szíriai kormányerőknek – derítette ki a moszkvai sajtó. A hivatalos magyarázat szerint a fegyvereladások nem sértik a nemzetközi jogot, csak erősítik az Iszlám Állam terrorja elleni összefogást, amelybe a Kreml régi szövetségesét, Bassár el-Aszad szír elnököt és hadseregét is bevonná. Moszkva sohasem tagadta, hogy a haditechnikai eszközök használatát oktató katonai szakértői évek óta folyamatosan jelen vannak Szíriában – igaz, a létszámukról nem tett közzé adatokat. Az is közismert, hogy az orosz hadiflotta szervizbázist üzemeltet a földközi-tengeri Tartúszban, és Damaszkusz – miként azt tavasszal Aszad elnök bejelentette – nem ellenezné, ha azt teljes értékű támaszponttá alakítanák át. Sőt az is felvetődött, hogy hozzanak létre egy másikat is a közeli Latakiában. A volt Szovjetunió területén kívül az egyetlen orosz katonai bázis a szíriai Tartúsz kikötőjében működő kiszolgálóközpont. 1971-ben még a Szovjetunió kötött szerződést a létrehozásáról, ami a hidegháború idején különösen fontos volt. Annak az 5. számú operatív hajórajnak biztosított műszaki-ellátási hátteret, amely az amerikai hatodik flottával nézett farkasszemet a térségben.
Izraeli biztonsági források szerint több száz iráni katona érkezett Szíriába, hogy el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoljanak. A Háárec c. újság szerint az iráni Forradalmi Gárda egységeit vetették be az utóbbi napokban elsősorban a Hezbollah csapatainak megsegítésére Damaszkusztól északnyugatra, a libanoni határnál. A Háárecnek nyilatkozó biztonsági forrás szerint Aszad már csak Szíria területének mintegy negyedét uralja, főként a kis Szíriának vagy Alavisztánnak is nevezett részeket, Latakia tengerparti vidékét, Tartúsz kikötőjével. Damaszkuszt is fenyegetik az Aszad-ellenes erők, mind az Iszlám Állam, mind a különböző felkelő egységek. (MTI, NOL)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.