Iráni földrengés: közel negyven halott, vége a mentésnek

Teherán |

<p>Befejeződtek a mentési munkálatok szerdán abban a dél-iráni övezetben, ahol egy 6,1-es erősségű földrengés előző nap legalább 37 ember halálát és 850 sérülését okozta. A hatóságok megerősítették, hogy a földmozgás helyszínétől 89 kilométerrel délkeletre lévő busehri atomerőmű sértetlen maradt.</p>

 

Húsz túlélőt sikerült kimenteni a romok alól, és közel 800 ház rongálódott meg a rengésben, amelynek epicentruma Kaki településen volt - közölte a FARS hírügynökség. A nagy erejű földmozgást, amely a 12 ezres Kakitól 35 kilométerrel északra fekvő Hormudzst is érintette, több öböl menti államban is érezni lehetett.    A biztonsági erők és a mentőalakulatok gyorsan a helyszínre vonultak, több mint kétezer sátrat állítottak fel a hajlék nélkül maradtak számára. Takarókat és élelmet is osztottak a rászorulóknak. Az áramellátás és a telefon-összeköttetés megszakadt a nagy rengést követően, amelyet mintegy tucatnyi kisebb is követett kedd délután.    "A mentési munkálatok befejeződtek, mert már senki nincs a romok alatt" - jelentette be Mahmúd Mozaffar, az Iráni Vörös Félhold vezetője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?