Iráni elnök: Trump nem tudja aláásni az atomegyezményt

Teherán |

<p>Haszan Róháni iráni államfő szombaton védelmébe vette a 2015-ös atomegyezményt, és azt mondta: Donald Trump amerikai elnök nem tudja aláásni a nemzetközi szerződést.</p>

"A nukleáris tárgyalásokból és a megállapodásból olyan előnyök származtak, amelyeket nem lehet visszacsinálni. Ezen senki sem tud változtatni, sem Trump, sem más" - szögezte le Róháni a Teheráni Egyetem évnyitóján az állami média szerint. "Ha hirtelen 10 másik Trump nőne ki a földből, még akkor sem lehetne visszafordítani a folyamatot."

Róháni egyúttal figyelmeztette Washingtont, hogy ne szegje meg az egyezséget, mert az egész világ őt fogja hibáztatni, nem Iránt.

Az amerikai elnök korábban az Egyesült Államok által valaha kötött legrosszabb megállapodásnak nevezte a nagyhatalmak és Németország, valamint Teherán között 2015 nyarán létrejött atomalkut. Trump jelezte: nem tartja megbízható partnernek Iránt.

Az egyezség keretében az iszlám köztársaság atomprogramjának korlátok közé szorítását ígérte a vele szembeni szankciók feloldásáért cserébe.

Trump a következő héten esedékes beszédében vázolja fel kormánya Irán-politikáját, amelyben a várakozások szerint vitatni fogja Teherán együttműködését a nukleáris kérdésben. Emellett úgy tudni, hogy a republikánus vezető újabb lépésekre készül az iráni Forradalmi Gárdával és az iszlám köztársaság által támogatott, libanoni síita szervezettel, a Hezbollahhal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?