Iránban kivégeztek négy elítéltet az izraeli titkosszolgálatokkal folytatott együttműködés miatt

Áprilisban jelentősen nőtt Iránban a kivégzések száma

Iránban hétfőn kivégeztek négy elítéltet, akik a vádak szerint részt vettek egy izraeli titkosszolgálati műveletben – jelentette az iráni állami média hétfőn a Mizán hivatalos igazságügyi honlap közlését idézve.

A halálos ítéletet azután hajtották végre, hogy a négy vádlott fellebbezését az iráni legfelsőbb bíróság elutasította.

Azzal vádolták őket, hogy az iraki Kurdisztán régióból illegálisan érkezve Irán területére robbantásos akciót akartak végrehajtani egy iszfaháni gyárban, ahol az iráni védelmi minisztérium számára gyártanak felszereléseket.

Az akciójukat 2022 nyarán akarták végrehajtani az izraeli Moszad titkosszolgálat megbízásából, de az iráni hírszerzés megakadályozta.

Irán és Izrael között régóta ellenséges a viszony. Izrael egyebek között azzal vádolja Iránt, hogy hogy támogatja az ellene irányuló fegyveres támadásokat, míg a síita állam szerint Izrael iráni tisztviselőket és tudósokat gyilkoltatott meg.

Emberi jogi szervezetek adatai szerint Iránban 2022-ben közel 600 elítéltet végeztek ki, többet, mint bármely más országban, kivéve Kínát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?