Irán repülőgépeket vesz az Egyesült Államoktól

Teherán |

<p>Irán száz repülőgép megvásárlásáról állapodott meg a Boeing amerikai repülőgépgyártóval - közölte Ali Abedzádeh, az iráni polgári légiközlekedési hatóság igazgatója egy vasárnap megjelent lapinterjúban.</p>

Az iszlám köztársaság öregedő légiflottáját szeretne megfiatalítani. Korábban az ország ellen elrendelt ENSZ-szankciók miatt szó sem lehetett arról, hogy Irán amerikai vagy szinte bármilyen más új repülőgépet vásároljon, sőt az alkatrészellátás is problémás volt, ami súlyos hatással volt az iráni légi közlekedés biztonságára.

"Az ország 250 repülőgépéből 230-at le kell cserélni" - mondta el Abedzádeh, hozzátéve, hogy a Boeing céggel kötött megállapodásra még az amerikai kormányzatnak is rá kell bólintania, és a repülőgépgyártó már beadta az engedélykérelmet a washingtoni pénzügyminisztériumban. Ha jóváhagyják az üzletet, aláírják a végleges megállapodást.

Korábban a sajtó arról számolt be, hogy 17 milliárd dolláros üzletről van szó, ám ezzel kapcsolatban az iráni légiközlekedési hatóság vezetője azt mondta: a részleteket még további tárgyalásokon fogják véglegesíteni.

Januárban Irán az európai Airbus vállalattal is megállapodott 118 repülőgép beszerzéséről, de ahhoz is amerikai exportengedély kell a pénzügyminisztériumtól, mert az Airbus repülőgépek összetevőinek több mint tíz százaléka az Egyesült Államokból származik.

Ruhollah Khomeini nagyajatolláh, az iszlám forradalom vezetője, az Iráni Iszlám Köztársaság megalapítója és első legfőbb vallási és politikai vezetője annak idején "nagy sátánnak" nevezte az Egyesült Államokat, és ez a fordulat időről időre visszatér az iráni közbeszédbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?